Az esetleges személyi változásokkal, L. Simon Lászlóval, a Miniszterelnökség államtitkárával kapcsolatos kérdésre a miniszter úgy reagált: „természetesen megtartom” az államtitkárt.
Lázár János a jövő keddi kormányülés témáiról beszélve közölte: szó lesz a népvándorlási válságról, az építésügy átalakításáról, valamint a nemzeti köznevelési rendszer átalakításának eredményeiről és a további lépésekről. Trócsányi László igazságügyi miniszter beszámol az élelmiszerlánc-felügyeleti díjra és a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulására vonatkozó uniós kötelezettségszegési eljárások ügyéről, ezekben az ügyekben a kormány döntést hoz. Emellett egyeztetnek az autóhitelesek ügyéről, ugyanis jelenleg 200 ezer embernek van ma Magyarországon autó- és fogyasztási hitele van, közülük 30 ezer érintettnek jelzáloghitele is van. Trócsányi László tesz majd javaslatot arra, hogy miként tudják megoldani ezt a helyzetet – magyarázta.
A miniszter kijelentette: Andy Vajna nemzetbiztonsági átvilágítása lezárult, a kormánybiztossal kapcsolatban nemzetbiztonsági szempontból nem merült fel kockázati tényező. Sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon Andy Vajna több évtizedes sikeres üzletemberi, gazdasági, filmipari tevékenysége nem volt elegendő ahhoz, hogy jó néhány polgártársa bizalmát megszerezze, szükség volt még a nemzetbiztonsági átvilágítására is – fogalmazott. Hozzátette: reméli, hogy a szokásos magyar irigység nevezésű betegségből egyszer kigyógyul az ország, és a siker nem bűn lesz, hanem erény.