Milliárdos összegű fiktív számlázás miatt emeltek vádat

2015. augusztus 18. 10:19

A Fővárosi Főügyészség 1,3 milliárd forintnyi adócsalás ügyében emelt vádat. Az első- és másodrendű vádlottakon kívül hét másik gyanúsított ellen is eljárás indult.

2015. augusztus 18. 10:19

Több mint 1,3 milliárd forint összegű fiktív számlázás ügyében emelt vádat az ügyészség két — főleg médiareklámokkal és internetes oldalak üzemeltetésével foglalkozó —gazdasági társaság tulajdonosai és hét társuk ellen — közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Az ügy első- és másodrendű vádlottja, H. Endre és H. János 2009-ben döntött úgy, hogy a cégeik után fizetendő általános forgalmi adót, az áfát fiktív számlák felhasználásával csökkenti. Ennek érdekében két, színlelt vállalkozói tevékenységet végző cégtől fiktív számlákat fogadtak be, egyebek mellett weboldalak készítése, fejlesztése, karbantartása, valamint piackutatás címén, majd a valótlan tartalmú számlákat szerepeltették a könyveléseikben és az adóbevallásaikban. 

A színlelt tevékenység leplezése érdekében H. Endre a valótlan tartalmú számlákon feltüntetett összegeket átutaltatta a fiktív számlákat kiállító két cég bankszámláira, ezeket a stróman ügyvezetők készpénzben felvették és visszajuttatták a vádlotthoz. 2009 októbere és 2011 szeptembere között több mint 1,3 milliárd forint összegű fiktív számlát fogadtak be a két cégtől, és ezzel mintegy 260 millió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Az ügyben meggyanúsított kilenc ember ellen a Fővárosi Főügyészség „adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat” — írta közleményében az ügyészség.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szajjan
2015. augusztus 18. 12:40
Ha köztünk vagy, Holman Endre. Honnan tudta ezt Mándy Iván? Régi ügy.
Berecskereki
2015. augusztus 18. 11:50
Válságkezelés 2009-ben. ;-) "2009-ben döntött úgy, hogy a cégeik után fizetendő általános forgalmi adót, az áfát fiktív számlák felhasználásával csökkenti"
mákgubó
2015. augusztus 18. 11:37
A vidanéküli NAV elkezdett dolgozni. Nocsak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!