Elárulta a Belügyminisztérium, miért Martonfán lesz az újabb menekülttábor

2015. augusztus 05. 09:28

Azért Martonfán létesítik az újabb menekülttábort, mert ott van elég nagy egybefüggő állami terület, amely erre alkalmas – közölte a Belügyminisztérium a falu polgármesterével. Az is kiderült, hogy egy bádogvárost építenek a falu határába: rendőrök fogják őrizni, de szabad lesz a kijárás.

2015. augusztus 05. 09:28

Állami földterületeket kerestek, és itt van akkora terület, amely szerintük erre alkalmas. Szerintem nem, most is azt mondom. A nézetkülönbség megvan, és meg is marad” – mondta a Hír TV-nek Bosnyák Attila András martonfai polgármester, miután a Belügyminisztériumban kért tájékoztatást a falu határába tervezett menekülttáborral kapcsolatban.

Az is kiderült, hogy a befogadóállomás konténerekből fog állni, és a területet közművesítik. A kormány szerint a kétszáz lelkes Martonfán van elég nagy állami földterület, ahol az ezerfős „bádogváros” elfér. A tábort rendőrök fogják őrizni, de szabad lesz a kijárás. A Hír TV információi szerint ősz közepére épülhet meg a befogadóállomás. 

Bosnyák Attila András azt is elmondta, hogy meghívta a Belügyminisztérium képviselőit egy zárt rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésre, hogy ott vitassák meg a részleteket. Addig is folytatják ugyanakkor a tiltakozást.

A martonfaiak korábban sátrakkal kivonultak az érintett területre tiltakozásul: hétfőn mindannyiukat igazoltatták a rendőrök és felírták az adataikat. A polgármester ezt megfélemlítésnek és provokációnak tartja.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. augusztus 06. 06:08
Vámosszabadiból persze szintén szabad a kijárás, Győr tele van bevándorlókkal..a Baross út egyik oldalán a padokon ők ülnek, a másik oldalon a padokon cigányok, akiket a belvárosi műemlékjellegű épületekbe telepítettek és persze nyáron kiülnek, ahogy ez náluk szokásos..Az utca ragad a kosztól..Az ember nem rasszista természetesen, de azért a koszt látva elgondolkodik, hogy muszáj ezt a lakosságnak elviselnie? Persze így a barokk esküvő közönsége biztosítva van az sicher..
tevevanegypupu
2015. augusztus 06. 06:00
Kétszázfős Martonfán ezerfős bádogkonténertelep..Nagyszerűen kitalálták..Szerintem Budapesten is van akkora állami terület ahol elférnének ezek a bádogkonténerek, maradhatnának a Keleti előtt.. és ott vannak is liberálisok akik szívesen önkénteskednének..vagy mondjuk a Kossuth tér..És most kezdenek észbe kapni mikor már jó pár hónapja csak úgy özönlenek mindenfelé, nem késő ez egy kicsit??Hogy lehet ennyire kiszúrni egy faluval??
ego.sum.via.veritas
2015. augusztus 05. 16:41
Na mizu fitymaszos nyalókák? Hazudtok szokás szerint...de már gyerekes amit hazudtok....vagy már a számokkal sem tudtok megbírkózni? "Határzár: a Fideszben már elveszítették a fonalat Ez még az Orbán-kormánytól is szokatlanul nevetséges hazugság – DK Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján a magyar–szerb határon épülő vasfüggöny költségeit firtató kérdésre azt válaszolta, hogy „a határzár építésének közvetlen költsége 3 milliárd 65 millió forint”. A Demokratikus Koalíció (DK) erre reagálva közölte, hogy „a kormánypártban eszerint látványosan elveszítették a fonalat az aktuális hazugságokat illetően”. A DK közleménye emlékeztetett rá, egy hét sem telt el azóta, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentette: a kormány 22 milliárd forinttal egészíti ki a vasfüggöny költségeire szánt 6,5 milliárdot, így arra már 29 milliárd forint van elkülönítve. A Demokratikus Koalíció szerint ezentúl nem ártana, ha a fideszes politikusok reggelente egyeztetnének egymással arról, hogy mit fognak aznap az ország szemébe hazudni, a 30 milliárdosból egy hét alatt 3 milliárdossá váló határzár ugyanis még az Orbán-kormánytól is szokatlanul nevetséges hazugság."
thymian
2015. augusztus 05. 15:33
"de szabad lesz a kijárás" Mit is jelent majd ez a Martonfalviaknak? A hordák az ő vegzálásukkal fogják tölteni a szabad idejüket és mivel még egy bolt sincs, ahol bevásárolhatnak, majd megszerzik a szükségleteiket a helyi lakosságtól. Ötször annyi bevándorló, mint amennyi a falu lakossága. Elképesztő a fidesz arroganciája, mert ki az a bolond, aki elhiszi, hogy az országban ez lenne az egyetlen egybefüggő állami terület.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!