Orbanistan címmel orbánozik egy új film

2015. július 29. 12:16

Heller Ágnes, Alföldi Róbert, Marsovszky Magdolna és a Mazsihisz elnöke is megszólal egy Magyarországról Berlinbe költözött baloldali aktivistanő Orbanistan című dokufilmjében.

2015. július 29. 12:16

A hvg.hu számol be róla, hogy Orbanistan címmel dokumentumfilm készült a 2010 óta eltelt magyarországi eseményekről. Az augusztus 4-én, Berlinben bemutatandó filmet rendező Trammer Era a tüntetések kísérőzenekaraként is ismert Rhytms of Resistance aktivista-ütősegyüttes tagja volt, mielőtt Berlinbe költözött, ahol egyetemi tanulmányai során elnyerte a német Baloldali Párt (Die Linke) ösztöndíját. A Baloldali Párt a keletnémet kommunista utódpárt (PDS) és az SPD szakadárjainak egyesüléséből született 2007-ben.

Az Orbanistan című dokumentumfilmben többek között Heller Ágnes filozófus, Alföldi Róbert rendező, Marsovszky Magdolna antiszemitizmus-szakértő, Heisler András Mazsihisz-elnök és a nyolcvanas évek alternatív zenei sztárja, Bárdos Deák Ágnes is kifejtik nézeteiket az orbáni évekről.

Trammer Era rendező három éve adott interjút a Magyar Narancsnak, az interjú készítője a most az Orbanistanban megszólaló Bárdos Deák Ágnes volt. A lap úgy mutatta be Trammert: „Hét éve költözött Berlinbe, kezdetben alkalmi munkákból élt, négy éve a Humboldt Egyetem hallgatója, a Rosa Luxemburg Alapítvány ösztöndíjasa. Szabad idejében a Rhythms Of Resistance Berlin (ROR) szambazenekar aktivistájaként Európa antifasiszta, antiglobalista, környezetvédő és kirekesztésellenes demonstrációin zajong. Kreuzbergben él”.

Trammer a lapnak elmondta: „Már hét évvel ezelőtt, mikor felvettek a győri egyetemre, kiderült, hogy az ingázás nekem nem pálya. Járogattam azt megelőzően is Berlinbe, és nagyon bejött. Miután lett hol laknom, kábé három év alkalmi munka mellett feldolgoztam magam arra a szintre németből, hogy elsőre felvettek a Humboldtra. (...) Itt nem volt semmi. Berlinben, mikor felvettek az egyetemre, rögtön dolgozni is kezdtem a transzdiszciplináris gender studies tanszéken, diákmunkán workshopokat szerveztem, a prof könyvéhez irodalomjegyzéket készítettem, és közben ösztöndíjas lettem. A Rosa Luxemburg Stiftung a Die Linke, a baloldali párt alapítványa, de ösztöndíjat annak is ad, akinek semmi köze a párthoz. A feltétel annyi, hogy amit csinálsz, az passzoljon az alapítvány profiljához. Előzőleg női esteket szerveztem egyesületeknek, gender témával foglalkoztam, most pedig a gyermekkor, nemi identitás, roma művészet, roma identitás témában készítünk félórás filmeket”. 

Összesen 433 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2015. július 30. 14:19
Heller Ágnes Löwinger "magyarokat főbelövető" György tanítványa, Csermanek "magyarokat akasztó" János rendszerét; a vértől megőrült zsidó terroristák rendszerét emlegeti, és álszent módon negatív példaként állítja. Félelmetes ez a sötét gátlástalanság, ez a szemtelen, pimasz szégyentelenség ami ezeket jellemzi. Undorítóak. Hányok tőlük. --- Családforma és kommunizmus (1970) "Az egész kisgyermek szempontjából is döntő változás, hogy nemcsak a „vér szerinti szülei”, hanem a kommuna minden egyes felnőtt egyede és idősebb gyermekegyede is foglalkozik vele. Így tehát már születésétől fogva nincsenek fix vonzalmi preferenciái." http://mandiner.hu/cikk/20140512_heller_agnes_vajda_mihaly_csaladforma_es_kommunizmus_1970 Elvtársi üdvözlettel: Heller Ágnes "Mint az MSZMP tagja kommunista kötelességemnek érzem, hogy a Párt tudomására hozzam, hogyan látom ma utolsó három éves tevékenységemet, hol látok ebben olyan hibákat, melyekkel szembe kell néznem s melyeket ki kell javítanom." http://tortenelemportal.hu/2011/04/elvtarsi-udvozlettel-heller-agnes/ http://archivum.magyarhirlap.hu/belfold/heller_helyeselte_a_veres_megtorlast.html http://mno.hu/migr_1834/heller_agnes_kommunista_onvallomasa-177367
Szőke Ciklon
2015. július 30. 10:45
Mert lehet ezt a Hellert szeretni? Hacsak nem azért, mert fröcsög belőle a gyűlölet a magyarok iránt. Ti pedig erre szomjaztok, és ezt csak Magyarországon tehetitek meg. Ezt a némbert magyar föld nem fogadja be!
betamás89
2015. július 30. 10:38
Orbán és a bandája sok gazemberséget csinált. Gondolok itt az aktuális csókosoknak való juttatásokra (tender, föld, trafik stb. Simicskának, vejnek, jelenleg Mészárosnak). Ettől a muppet showtól viszont hánynom kell. Aszongya Alföldi, hogy a szinház nem pártpolitika mentén politizál. Emlékszem, az egyik választás előtt megkérdezték tőle is, milyen irányban fog voksolni. Abban az időben az SZDSZ az euró bevezetése mellett kampányolt, erre Alföldi is azzal példálózott, hogy ha euróban lenne minden, milyen jó lenne, hogy nem kellene mindig átszámolni. Vagy gondolhatunk a Heti Hetes kórusában való résztvételre, amely védte a ballib kormányt és támadta az ellenzéket. Hát nem kinevezték a Nemzeti élére ?! Heller pedig azt bazseválja, hogy Kádár idején aki nem volt "velünk, az ellenünk volt". Éppenhogy Rákosi volt ez igy, Kádár idején aki "nem volt ellenünk, az velünk" volt. Most vagy nem ismeri a történelmi tényeket, vagy ...
antioxi
2015. július 30. 07:40
Kontraprodukcióóó! A zsidóink (tisztelet a rita kivételnek!) minél inkább "hungarofóbok" (amúgy worldwide) annál inkább utálják őket a "hungarok". A magyar-zsidó (népies-urbánus) kulturkampfban erősen vesztésre állnak a zsidóink. Amennyiben nem lesznek képesek "nemzetiek" lenni, akkor a magyar politika alakitásából végleg kirekesztik önmagukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!