Nem az Altus az egyetlen magyar cég, aki pénzt kap az EB-től

2015. július 16. 20:26

Az Altus mellett a GKI és a CEU Consulting is tagja annak a konzorciumnak, amely nagy összegű megbízást nyert el az Európai Bizottságtól, olvasható a Habony Árpádhoz köthető Lokál hetilap online változatán.

2015. július 16. 20:26

A Lokál úgy értesült a bizottságtól, hogy az Altus által vezetett konzorciumnak további tíz, többségében külföldi hátterű cég a tagja, de ott van közöttük a GKI és a CEU Consulting is. Mint írták, az 1992-ben alapított GKI a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt több százmillió forintot kapott kommunikációs tanácsadásra vagy tanulmánykészítési feladatokra. A CEU Consulting 2007-ig a Budapesti Közép-Európai Egyetem Alapítványának tulajdonában volt (az angolul Central European University néven ismert felsőoktatási intézményt Soros György milliárdos alapította), majd Teszler B. Istvánhoz került, aki egy megszakítás után jelenleg is birtokolja a kft.-t, jelezték.

A vállalkozó a Heti Válasz információ alapján megegyezik azzal a Podkoniczky Istvánnal, aki az azóta megszűnt SZDSZ szociálliberális platformjának alapítója volt, tették hozzá. A jelenleg a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc száz százalékos tulajdonában lévő Altus Zrt.-ről még áprilisban derült ki, hogy az általa vezetett konzorcium sokmilliós pályázatot nyert el egy brüsszeli kiíráson. Az EB arra kérte fel a társulást, hogy mind a 28 uniós tagállamban, így Magyarországon is értékeljék a fejlesztéspolitikai rendszer felépítését a 2014-2020 közötti uniós ciklus vonatkozásában, írja a Lokál.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
őshonos
2015. július 17. 13:05
A kiválasztásról annyit,hogy az a GKI szakmailag megfelelt akinek egyetlen prognózis soha sem jöttbe.Kb.Pénzügy Kutató színvonalán vannak.A GKI vezetője elképesztően elfogult hülyeségeket nyilatkozik mindig Kálmán Olgánál.Ezt az alakulatot nem értem,alkalmatlanság miatt miért nem szüntették meg????!!!!
áfonya
2015. július 17. 11:03
Szóval az eu fenntartja a kommunista hálózatot országokba beépülve . Eu nem sajnálja a pénzszórást beépített kommunista cégektől ,de ha valamelyik ország a gazdaság élénkítére kér pénzt azt uzsora kamatra adja,vagy megvonja a segítséget.Eu egy nagy gépezet kiderül nem azt a feladatát tölti be ami a látszat.
áfonya
2015. július 17. 10:56
Szóval az eu se különb ámerikánál ,maga köré vett országokból kiválasztja az kommunista kötődésű nagy cégeket amely befolyással élnek mint ellenőr leminősítés az eus országokban amelyik az eunak szálka a szemében beépíti bomlasztja az országok működését ,vehetjük ugy is az eu besugói .
Strassnoff Ignác
2015. július 17. 10:35
Hmmm... Még soha nem sikerült egy bari véleményét se megtudni Orbán vajda liberális múltjáról. Meg a komcsiról sem. A jelenéről is csak a trágárkodás szintjén. Csak jövője van. Fényes jövője. (Mint Rákosi elvtársnak.) Mikor majd beválnak a jóslatai, a liberális nyugat elpusztul (Ezt mondogatják a komcsik a XIX. szárad vége óta, de a jelek szerint kissé elhúzódik az a haláltusa.), Orbániában végbemegy a gazdasági csoda, az emberek gazdagon és boldogan dicsérik az Ő nevét, hazánk mint a civilizáció és a keresztény erkölcs paradicsomi szigete emelkedik ki az elsüllyedő világ maceszszagú mocsarából. Semjén lesz az új pápa és naponta tanulja tőle a jámbor nép, hogy Orbán a Megváltó. Már csak egy kicsit kell rá várni és jön a szárnyalás! Addig meg marad a szarnyalás. Meg a hit a vezérben..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!