Netanjahu szerint nem követett el háborús bűnöket Izrael

2015. június 22. 16:29

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint „Izrael nem hajtott végre háborús bűnöket”. „Ez egy olyan tanács, amely többször ítélte el Izraelt, mint Iránt, Szíriát, Észak-Koreát együttvéve” – bírálta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát a miniszterelnök.

2015. június 22. 16:29

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése a 2014-es gázai háborúról elfogult, Izrael nem követett el háborús bűnöket. A kormányfő bírálta az ENSZ jelentését, amely szerint mind Izrael, mind a palesztin fegyveres csoportok olyan tömeges méretekben sértették meg a polgári személyek alapvető jogait, ami már háborús bűnnel ér fel.

A jelentést készítő bizottságot „egy olyan tanács nevezte ki, amely mindent megtesz az emberi jogok védelmének kivételével. Tétlenül nézte, ahogy több ezer rakétát lőttek ki Izraelre” – mondta hétfőn Netanjahu a Likud párt frakcióülésének kezdetén, a dokumentum nyilvánosságra hozása után a kneszetben.

Ez egy olyan tanács, amely többször ítélte el Izraelt, mint Iránt, Szíriát, Észak-Koreát együttvéve” – bírálta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát a miniszterelnök. „Először egy olyan személyt neveztek ki a bizottság élére, aki uszított és bujtogatott Izrael ellen, és pénzt is kapott a palesztinoktól” – utalt a grémium éléről fél év után az izraeli bírálatok miatt visszavonult William Schabas nemzetközi jogi szakértőre.

Izrael önvédelmet folytat” – hangsúlyozta Netanjahu. „Múlt héten nyilvánosságra hoztunk egy átfogó jelentést, amelyben szakemberek részletezték a civilekre civilek mögül lövő terroristák tetteit”, – utalt az ENSZ-nek volt tábornokok és diplomaták által készített háttértanulmányra, amely szerint Izrael szigorúan teljesítette a nemzetközi hadviselés szabályait.

Benjámin Netanjahu összegzésül kijelentette, hogy „Izrael nem hajtott végre háborús bűnöket. Minden, emberek életét védő ország ekképp viselkedett volna; a bizottság nem várhatja el, hogy ölbe tett kézzel nézze, ahogy több ezer rakétát lőnek ki a polgáraira. Továbbra is erővel és határozottan fogunk fellépni minden minket megtámadóval szemben” – szögezte le.

Az ENSZ jelentése ellen foglalt állást az ellenzéki szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Herzog is. „Az izraeli hadsereg erkölcsös és semmiféle jelentés nem győzhet meg minket az ellenkezőjéről. Miközben a Hamász a civileket támadja, mi mindig megpróbáljuk csökkenteni az ártatlan áldozatok számát” – indokolta Hercog az állítását.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zazriveczazseni
2015. június 23. 10:05
Izrael nerm követett el háborús bűnöket – erre az eredményre jutott a NATO Katonai Tanácsának volt elnöke, a német Klaus Naumann tábornok által vezetett bizottság. A volt vezérkari főnökökből, tábornokokból és politikusokból álló nemzetközi katonai csoport múlt pénteken, az ENSZ-nek átadott jelentésében megállapította, hogy Izrael a múlt nyáron a Hamásszal vívott 50 napos háború alatt – a palesztin civil lakosság életének védelmében – messzemenőkig eleget tett a hadviselést szabályozó Genfi egyezmény előírásainak. A gázai konfliktust vizsgáló Magasrangú Nemzetközi Katonai Csoport 2015. május 18-22 végzett tényfeltáró küldetést, tagjait amerikai, ausztrál, brit, holland, kolumbiai, német, olasz és spanyol vezérkari főnökök, magas rangú katonatisztek politikusok és tisztviselők alkották. A csoport ténymegállapításait az Erős Szikla hadműveletet kivizsgáló ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálóbizottságához juttatta el. Ez a bizottság éppen hétfőn hozta nyilvánosságra jelentését, amelyben egyformán elmarasztalja Izraelt és a Hamaszt. A külföldi katonák azonban egészen más képet festenek a tavalyi harcokról.
szuverén
2015. június 23. 08:34
-„Ez egy olyan tanács, amely többször ítélte el Izraelt, mint Iránt, Szíriát, Észak-Koreát együttvéve” "Ez" bizonyára egy "olyan tanács", mely tud összeadni. Eredmény; az összes felsorolt antidemokrácia, nem követett el annyi bűnt mint Izrael. -A matematika (de, még a számtan is!), egzakt tudomány. -Egyébként az igazság cáfolására, az idézett hivatkozás, kifejezetten jellemző gondolkodásmód. -Persze értem én. Jogásznyelven; háborús bűnt, csak Izrael ellen lehet elkövetni. Izrael ilyet nem követhet el. -Mózes; X-ik kiegészítő. kőtábla-természeti-törvény.
kjkj945
2015. június 22. 21:00
https://www.youtube.com/watch?v=G63vJvn-PlA Ez nem netán, hanem biztos lyehü.
catalina9
2015. június 22. 20:55
"Néhány perc szünet után, míg gondolkodott, Kissinger így folytatta... A nagy orosz medve és a kínai kuli felébred félálmából, és akkor kell Izraelnek küzdenie minden erejével és fegyverével, hogy annyi ARABOT MEGÖLJÖN, amennyit csak tud. Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz. …Ne felejtsük, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legjobb fegyverekkel, olyanokkal is, ami senki másnak nincs, és be fogjuk dobni azokat a fegyvereket, ha eljön a megfelelő idő.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!