A fideszes EP-képviselő indoklásul hivatkozott a regionális politikáért felelős biztosnak a kérdésére adott írásbeli válaszára, amelyben Corina Cretu azt írta: az Altus által vezetett konzorcium vállalkozásainak vezetői nyilatkozatban igazolták a kizárási kritériumok és az összeférhetetlenség hiányát. E nyilatkozattal – amelynek tartalmát nem vizsgálja a pályázat kiírója – az aláírók egyebek mellett azt jelentették ki, hogy nem merül fel összeférhetetlenség gazdasági, politikai érdekekkel vagy a nemzeti kötődéssel, illetve családi, érzelmi élettel összefüggésben.
Vagyis az Altus azt állította, esetében nem áll fenn sem politikai, sem családi összeférhetetlenség – mondta Deutsch Tamás, aki ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az Altus tulajdonosa egy aktív pártpolitikus, Gyurcsány Ferenc, a céget pedig a felesége vezeti.
Jelezte: a jogszabályok szerint nem ítélhető oda egy megbízás olyan pályázónak, aki megtévesztő információt szolgáltat. A fideszes politikus közölte: mindezek alapján az Európai Néppárt frakciója úgy határozott, hogy ezt „a botrányos ügyet” az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni, amiről június 17-én születhet döntés.