A miniszterelnök elmondta: hozzá hasonlóan a bevándorlást az európai polgárok kétharmada ellenzi. Ezért nem az ő álláspontját kell megváltoztatni, hanem az európai vezetőkét, amely radikálisan eltér az emberek véleményétől. Magyarországot meg kell menteni a megélhetési bevándorlóktól, ehhez viszont meg kell változtatni az európai politikát a bevándorlással kapcsolatban – mondta Orbán. Szerinte nincs egyedül ebben a kérdésben, csak míg ő nyíltan és egyenesen beszél, mások óvatosabban fogalmaznak.
Újságírói kérdésre elmondta: Magyarországnak keresztény nemzeti kormánya van, „van irgalom a szívünkben”. Ezért az üldözötteket be fogjuk fogadni. Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarországra tudomása szerint nem ilyen emberek érkeznek, hanem például nagy számban koszovóiak. A miniszterelnök szerint a Magyarországra érkezők 90-95 százaléka megélhetési bevándorló.
„Nem írtunk alá egy olyan dokumentumot sem, amely megtiltaná, hogy bármely kérdést felvessünk” – mondta Orbán a halálbüntetés kérdéséről. Szerinte ez a vita nem is a halálbüntetésről, hanem a szólás- és véleményszabadság kérdéséről szól. Elmondta: azt szeretné elérni, hogy ne legyenek az európai politikában tabuk, és hogy szívesen látna olyan változást az európai közjogban, ami visszaadná a tagállamok hatáskörébe a halálbüntetés kérdését.