Orbán: Magyarország egy nagy korszak kapujában áll

2015. május 16. 14:10

A miniszterelnök Baján, a Sugovicán átívelő gyalogos és kerékpáros híd átadásán arról beszélt: itt Baján is, de az ország szinte minden településén lehet látni, hogy évről évre és napról napra mennyit gazdagodott és épült Magyarország ahhoz képest, ahogy 2010-ben a csőd szélén átvettük az országért viselendő felelősséget.

2015. május 16. 14:10

Magyarország egy nagy korszak kapujában áll, mert gazdasági eredményeink az Európai Unió élvonalába juttattak bennünket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Baján, hídavató ünnepségen. Most még nem a fejlettségünk tekintetében, hanem a fejlődés ütemében – hangsúlyozta a miniszterelnök. Ez nem egyszeri eset, hiszen a gazdasági növekedés tekintetében folyamatosan a dobogón vagy a dobogó közelében járunk – tette hozzá Orbán Viktor a kétmilliárd forintot meghaladó turisztikai fejlesztés keretében, a Sugovicán átívelő, a Petőfi-szigetet a Nagy Pandúr-szigettel összekötő, gyalogos és kerékpáros híd átadása alkalmából mondott beszédében. A miniszterelnök leszögezte: az utóbbi évek eredményeit már nem lehet sem a véletlenre, sem a szerencsére fogni.    

Orbán Viktor, kiemelve az egész országban folyó fejlesztéseket, úgy fogalmazott: „itt Baján is, de az ország szinte minden településén lehet látni, hogy évről évre és napról napra mennyit gazdagodott és épült Magyarország ahhoz képest, ahogy 2010-ben a csőd szélén átvettük az országért viselendő felelősséget”. A miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy az elmúlt években a sport, a szabadidő és a kultúra területén nagyon komoly beruházások készültek el, amelyek a szabadidő hasznos és egészséges eltöltésére buzdítják az embereket.

A gyalogosok és kerékpárosok számára átadott híd kapcsán elmondta, hogy Magyarország nemcsak a gazdasági növekedés dinamikájában élenjáró Európában, hanem a kerékpározásban is az elsők között van. 2010 és 2014 között 532 kilométer kerékpárút készült el az országban, mintegy 20 milliárd forintból, jelenleg 230 kilométer hosszú kerékpárút építése folyik – sorolta az elmúlt évek eredményeit. „Ha a jó Isten is megsegít bennünket, akkor 2020-ig 1000-1500 kilométer kerékpárút készülhet el, mintegy 50 milliárd forintból” - fűzte hozzá.

Orbán Viktor szavai szerint, „van valami erkölcsi igazság a történelemben”, mert az, ami hosszú ideig hátránya volt Baja városának, a mai modern világban előnnyé fordítható. Emlékeztetett arra, hogy a jugoszláv háború „elkergette innen a befektetőket”, most azonban, hogy a dolgok rendeződő félben vannak, „a szerb-magyar kapcsolatok régen voltak olyan jók mint most” s ez további lehetőségeket teremt. Orbán Viktor szólt arról, hogy azok a városok, amelyek az ország szélén, elszigetelten helyezkedtek el, most különös fejlődési lendületet kaphatnak. A bajaiaknak megköszönte, hogy minden magyar településnek példát mutattak a fejlesztésben. Kívánom, hogy élvezzék és használják ki munkájuk minden gyümölcsét – fejezte be beszédét a miniszterelnök, akinek szavait nagy tetszéssel fogadták.

Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, Baja térségének országgyűlési képviselője, felsorolva az utóbbi években történt, a polgári kormány támogatásával elvégzett fejlesztéseket, hangsúlyozta: a 2010-től 2014-ig polgármesterként is szolgálhatta a bajaiakat, akik továbbra is számíthatnak rá és a kormány segítségére is.

A híd átadását követően átadták a Petőfi-szigeten kialakított turisztikai központot is. A kétmilliárd forintot meghaladó turisztikai fejlesztés 2013-ban kezdődött Baján, és ebben az éven fejeződik be.

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pál Pusztai
2015. május 17. 22:10
Ott állunk Viktor ,ott állunk de ha rajtad múlik örökre kívül maradunk.
Kiscsillag
2015. május 17. 11:31
Rossz hétvégéjük van a komcsiknak és a náciknak. Újabb, lakosságot segítő építmény átadás, elégedett választók, boldog hídhasználók.
Anti Komcsi
2015. május 17. 00:41
A Fidesz Európa, hanem a világ legnagyobb támogatással bíró, fölényes, történelmi kétszer kétharmaddal kormányzó pártja. Ez csak akkor lehetséges, ha a választók elégedettek, a kormányzás sikeres. Nevetséges a bunkó Jobbikosok véleménye és azt mutatja, hogy mennyire alkalmatlanok politikai szerepvállalásra, nemhogy kormányzásra!
Szúnyog
2015. május 16. 23:56
Eddig a hajók el tudtak jutni a Petőfi-sziget mögé a Ferenc-tápcsatornához, a hajójavítóhoz. Most már nem, mert nem férnek el a híd alatt. A másik ág meg általában le van zárva a strand miatt. Tényleg olyan nehéz lett volna 2 méterrel magasabb hidat építeni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!