Újra létrejöhet a Kincstári Jogügyi Igazgatóság, amely az államot képviseli a hazai és nemzetközi peres eljárásokban. Erre a szerdai kormányülésen tett javaslatot Trócsányi László igazságügyi miniszter – mondta Lázár János. Közölte, hogy speciális, ritka nemzetközi ügyek kivételével nem lesz több ügyvédi megbízás: állami alkalmazottak lesznek az állam ügyvédei.
A rendszert 2016-ban kell felépíteni – tette hozzá a tárcavezető, jelezve, hogy korábban volt, amikor 10 milliárd forint értékben bíztak meg kormányok ügyvédeket.
Törvényben szabályozzák az állami és önkormányzati pénzlekötéseket
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, hogy alapvető cél, hogy az érintettek állampapírban, a Magyar Államkincstárnál tartsák megtakarításaikat, ezt az állami gazdasági társaságoknál és az önkormányzatoknál is érvényesíteni kívánják. „A kufárkodás lehetőségét az állami és az önkormányzati szektorban is jelentősen háttérbe kell szorítani” – jelentette ki.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy 60 polgármester törvénytelenül megemeltette bérét 30 százalékkal, ezen ügyekben a kormányhivataloknak kell eljárni. Közölte azt is, hogy a Belügyminisztérium javaslatot tesz 990 kistelepülési polgármester bérének kiegészítésére. Ebben azok részesülhetnek, akik részt vesznek a közfoglalkoztatás szervezésében.