Úgy vélik, ha a fennmaradó adósságokról egyenként kell egyeztetniük, az megoldhatatlan feladat elé állíthatja az amúgy is leterhelt egészségügyi intézményeket, ezért az érdekképviseletek arra kérik az ÁEEK-t, hogy támogassa a kórházakat az adósságkonszolidáció mihamarabbi lezárásában. Jelezték, a központi egyeztetésből kimaradt cégek éves árbevételének nagyjából fele a kintlévőség, követeléseik legalább kétharmada lejárt, így mára teljesen kimerültek a tartalékaik.
Május közepén közölte az ÁEEK, hogy sikeresen megállapodott a legnagyobb beszállítókkal, és jelenleg a megállapodás keretei szerinti szerződések aláírása történik a kórházak és a beszállítók között. A szerződések megkötése után a megállapodásokban rögzített összegeket – több mint 20 milliárd forint összértékben – még májusban átutalják. A központ közölte akkor azt is, hogy a konszolidációs folyamat kijelölt menetrendje szerint a továbbiakban közvetlenül az egészségügyi intézmények és beszállítóik között zajlanak a tárgyalások.