Egy másik jobbikos képviselő Gyöngyösi Márton arról faggatta a miniszterelnököt, hogy miért küld Magyarország katonákat Irakba, az Iszlám Állam elleni harcba. A kormányfő azt felelte: a parlament lefolytatta erről a vitát, a képviselők 70 százaléka igennel szavazott a misszióra, a kormány pedig egyetért a döntéssel.
A szintén jobbikos Lukács László György arra hívta fel a kormányfő figyelmét, hogy – mint fogalmazott – halasztást nem tűrő körülmények alakultak ki az egészségügyben, ami az ápolókat sújtja. Az ellenzéki politikus pocséknak nevezte a munkakörülményeket, „munkabérkrízisről” beszélt, jelezte, hogy nőtt a pályaelhagyók száma, és az utánpótlás hiányosságát is megemlítette.
Orbán Viktor úgy reagált: 2012-ben bérfejlesztés indult az ágazatban, ez 2013-ban folytatódott, és azóta is minden évben 53,4 milliárd forint forrásban részesülnek az egészségügyi intézmények, hogy emelhessék a béreket, amelyek azonban még így is alacsonyak. A 2012-2013-as béremeléssel 75 ezer egészségügyi szakdolgozó alapilletménye emelkedett, a diplomás dolgozók béremelése meghaladta a bruttó 41 ezer forintot – közölte. Az egészségügyi szakdolgozók havi átlagkeresete 2011-2013 között mintegy negyedével nőtt – tette hozzá, majd jelezte, hogy az idén megindították a háziorvosok helyzetének rendezését is. „Továbbra is elkötelezett vagyunk a fekvő- és járóbetegellátásban dolgozók jövedelmének növelése érdekében” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Az LMP-s Szél Bernadett arról kérdezte a kormányfőt, hogy meddig kívánja még hivatalában tartani Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert. Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy a tárcavezető nem fogadta őt a minisztériumban, emellett felrótta neki például azt, hogy a földművelésügyi tárca „410 milliót kaszinózott el” a Hungária Értékpapír Zrt.-nél. Orbán Viktor minderre úgy felelt: „annyit megértettem, hogy Fazekas miniszter úr kerüli önt, ezt ön sérelmezi, sőt neheztel rá, de ez nem ok arra, hogy leváltsam”.