Vadai: Baloldali pártok nélkül is sokan utálják a Fideszt

2015. március 19. 11:31

Vadai Ágnes szerint a Fidelitas provokátorfigyelője előrevetíti, hogy milyen a Fidesz következő generációja.

2015. március 19. 11:31

Vadai Ágnes, a DK alelnöke reagált arra, miszerint a Fidelitas provokátorfigyelő oldalt indítana. A Fidelitas tagjai azt mondták, amit kitaláltak, az egy tudásbővítő, ismeretterjesztő szolgáltatás lenne. Az indította meg őket erre a lépésre, hogy a március 15-i nemzeti ünnepséget méltatlan módon szétverték, szerintük baloldali provokátorok.

„Azt gondolná az ember, hogy aki ilyen fiatal – függetlenül attól, hogy milyen ifjúsági szervezetnek a tagja – az, szereti a szabadságot és tolerálja azt, ha másoknak más a véleménye. Ehhez képest kiáll két fiatal politikus, és azzal jön, hogy ha valaki baloldali, pláne ha provokátornak tartják, azt ők összegyűjtenék, listáznák” – mondta a DK alelnöke. Vadai Ágnes azt gondolja, mindez előrevetíti, hogy milyen a Fidesz következő generációja.

„Nem a Fidesz fogja meghatározni, hogy mi a méltó egy állami ünnepséghez. Voltak ott olyanok, akik úgy döntöttek, hogy az elégedetlenségüket kifejezik valamilyen módon. Tudomásul kell venni a Fidesznek és a Fidesz ifjúsági szervezetének is, hogy baloldali pártok nélkül is sokan utálják a Fideszt és a Fidesz politikusait az országban. Nagyon visszafogott volt, hogy egyébként csak ennyien mentek el” – mondta Vadai. Hozzátette: több millió ember, ha nem félne magától a rezsimtől, és a megtorlástól, akkor ott állt volna a Múzeum kertben. Ha provokátorokat akarnak keresni, akkor nézzék meg a 2006-os felvételeket, a tévészékház ostrománál, ahol a rendőröket bottal verő, kővel dobáló kollégáik között megtalálják a provokátorokat – mondta Vadai.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. március 29. 07:15
De titeket utálnak a legtöbben vazze!
moricka13
2015. március 29. 06:39
Vadai Ágnes! Baloldaliként Önt és Gyurcsány zártkörű bandáját nemhogy utáljuk, de látni sem bírjuk. Nézzen a tükörbe, ha nem ismeri fel a bajt, forduljon szakemberhez. + Amit művelnek, azzal nem édesgetik magukhoz a Nagyérdemű Sokaságot!
kvid
2015. március 20. 02:34
a fideszt sokan utálják, de titeket még többen ;)
Sróf
2015. március 19. 21:31
Bárcsak egyszer Vadai Ágnes is előrevetítene valamit. Bármit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!