Rendőrök pere: Gyurcsány „intellektuális párbajt” vívott

2015. március 11. 11:14

Tanúmeghallgatásakor Gyurcsány szerint azt kérte tőle az ügyészség, hogy politikai döntéseit a bíróság előtt magyarázza. „Ez a diktatúra természete” – tette hozzá.

2015. március 11. 11:14

Gyurcsány Ferenc a Gönczöl-bizottság jelentésére hivatkozva azt mondta: Rendőrszakmai hibák voltak, de büntetőjogi tényállásba nem ütközött a 2006-os rendőri erőszak. A rendőrség az alkotmányos rend megvédésének oldalára állt, a tüntetők között viszont voltak tudatos rendbontók is – fejtette ki Gyurcsány.

A tüntetések előkészítésében akkori ellenzéki politikusok érdemi szerepet játszottak – mondta. „Az Alkotmányvédelmi Hivatal irattárában vannak olyan akták, amelyek felnyitásával érdekes személyek érintettségére derülhetne fény” – fogalmazott Gyurcsány, hozzátéve: ezek államtitkot képeznek, ezért nem nevez meg konkrét személyeket.

Az már nyilvánosságra került: Demeter Ervin és Ékes Ilona fideszes képviselők intenzív kapcsolatot tartottak fenn azokban a napokban „a szélsőjobboldali tüntetőkkel, randalírozókkal”. Mégis, még politikai természetű következménye se lett ennek – mondta Gyurcsány.

A riporter felvetette, hogy a Gyurcsány-kormány minősítette-e az aktákat államtitokká. Erre Gyurcsány kitérően azt mondta: már az UD Zrt. ügyben kiderült „a mi számunkra egyértelműen” hogy a Fideszhez kötődően fenntartottak egy magán-titkosszolgálatot. „Ki került végül a vádlottak padjára? Szilvásy György, akit azóta jogerősen felmentettek” – mondta.

Gyurcsány szerint „könnyen veszi magát észre azon az ember a mai Magyarországon, hogy az ártatlan, sértett félből lesz vádlott”. A rendőri vezetők perében tartott keddi tárgyalást, melyen ő is tanúskodott, Gyurcsány „rendkívül furának” nevezte, mert „az ügyészség azt kéri a hivatalban volt miniszterelnöktől, hogy politikai döntését magyarázza bíróság előtt” – ez szerinte „a diktatúra természete”. „Politikai döntéseinkkel kapcsolatban a választóknak tartozunk felelősséggel és nem az ügyészségnek” – tette hozzá.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. március 12. 09:30
Gépész53 2015. március 11. 21:28 Sokat nézheted az Echo tv-t, ott szoktak ennyi marhaságot, összeesküvés elméleteket előadni..." Hát Elvtárs, akkor vezesse fel a valót, mondjuk az ATV szerint. Párbajozzunk "intellektuálisan" mint Gyurcsány a vállról indítható ripacs. Lássuk Gépész!
moricka13
2015. március 12. 04:15
Össze-vissza beszél ez a világszélhámos Ripacs. Meddig lehet még hagyni? Szégyen és gyalázat.
brekker
2015. március 11. 19:11
Eszmefénykardja villant.
peti
2015. március 11. 18:38
Párbajt úriemberek szoktak (volt) vívni, nem ilyen felkapaszkodott bolsevik trógerek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!