Vizsgáltatná a Telenor áremelését az LMP

2015. február 22. 16:05

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálatát várja a Telenor díjemelésének ügyében. A szolgáltató két új díjtételt is bevezetett, azonban az szerintük nem volt egyoldalú szerződésmódosítás, így az ügyfelek nem bonthatnak szerződést.

2015. február 22. 16:05

Az LMP a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálatát várja az egyik nagy telefonszolgáltató vállalati ügyfeleket érintő díjemelésével kapcsolatban. 

Csárdi Antal, az ellenzéki párt fogyasztóvédelmi és vállalkozásfejlesztési szakszóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy néhány hete a Telenor díjemelésről értesítette ügyfeleit, és két új díjtételt is bevezetett, amellyel akár több tízezer forintos terhet rótt a kis és közepes vállalati ügyfeleire. Mindezt a szolgáltató nem ismerte el egyoldalú szerződésmódosításként – ismertette a politikus –, így ügyfeleinek nem volt lehetőségük a szerződés felmondására.

Csárdi Antal leszögezte: a bankokhoz hasonlóan más szolgáltatások nyújtóinak sem engedné a kontraktusok egyoldalú módosításának ezt a módját, emellett nagyobb védelmet nyújtana a gazdaság motorját képező kis- és közepes vállalkozásoknak.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tábor Radosti
2015. február 23. 13:01
"A szabadpiacon a verseny növeli a minőséget és lefelé nyomja az árakat." :) Ebből az állításból csak két dolog nem igaz... :)
ppix
2015. február 23. 11:51
Megjelentek újabb kommunisták, ezek is Venezuelát akarnak?
ptrfarkas43
2015. február 22. 19:15
Az LMP most piacpárti vagy piac ellenes párt?
luga
2015. február 22. 18:15
Jajj, a piac mit szabályoz? Az áremeléseket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!