Az államtitkár különösen fontosnak mondta a versenyképesség fokozását minden mezőgazdasági termelési típusban. Kiemelt feladatnak nevezte továbbá a mezőgazdaságtól és az erdészettől függő ökoszisztémák állapotának helyreállítását, megőrzését és javítását.
Az államtitkár jelezte: a gazdálkodók számára a jövőben az eljárásrend sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lesz, egyszerűbb támogatás-típusokat vezetnek be, valamint egyszerűsítik a pályázatok elbírálását. Leszögezte: a Vidékfejlesztési Program középpontjában a mikro-, kis- és közepes vállalkozások lesznek.
A fiatal gazdák támogatásáról elmondta, hogy az előző költségvetési időszakban mintegy 60 milliárd forintot ítéltek meg számukra. Megjegyezte: 2007-ben ugyanakkor csak 8 milliárd forintot terveztek erre a célra a teljes előző ciklusra. Az államtitkár tájékoztatása szerint a jelenlegi ciklusban 2020-ig az új (induló) mezőgazdasági vállalkozások létrehozásának támogatására 122 millió euró, míg a fiatal gazdák beruházásainak támogatására csaknem 130 millió euró, – 300 forint körüli euróárfolyammal számolva 76-78 milliárd forint – áll rendelkezésre.