Vasárnapi zárva tartásról tárgyal a parlament

2014. december 03. 09:12

A vasárnapi zárva tartás ügye, az elvándorlás, a közmédia átszervezése és a magyar zászló és címer ünnepe kerül napirendre a parlamentben. A vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatban a Fidesz olyan módosítót nyújt be, mely alapján csak a családi vállalkozások üzletei nyithatnak ki vasárnaponként.

2014. december 03. 09:12

Az Országgyűlés mai ülésnapja elején ellenzéki kezdeményezésre a kivándorlásról tart négyórás vitát, majd a képviselők egyebek mellett az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló javaslatot is megtárgyalják. A Ház e heti utolsó ülésnapja reggel 9 órakor kezdődik, elsőként a Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról szóló vitát bonyolíthatják le a képviselők a Jobbik, az MSZP és az LMP kezdeményezésére.

Ezt követően kezdhetik tárgyalni azt a fideszes kezdeményezést, amely szerint március 23. a magyar zászló és címer napja lehet, arra emlékezve, hogy 1848-ban ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely kötelezővé tette a nemzeti lobogót a közintézményeken. Ugyancsak általános vita kezdődhet arról az új címen beterjesztett kormánypárti indítványról, amely a hűség falvai elnevezést adná az első világháború után Magyarországhoz visszatérő nyugat-magyarországi településeknek.

A parlament két fideszes képviselő kezdeményezésére tárgyalja meg a négy közszolgálati médiaszolgáltató – a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt. – egyesítésére vonatkozó javaslatot is. Az előterjesztés alapján a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-be beolvadna a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytatná tevékenységét.

Az ülés utolsó napirendi pontja az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló kereszténydemokrata javaslat. A kisebbik kormánypárt képviselői benyújtott javaslatukban azt kezdeményezték, hogy a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek vasárnap és a munkaszüneti napokon ne nyissanak ki. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor a héten bejelentette, a Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni, ennek első lépéseként pedig olyan tartalmú módosító javaslatot nyújtanak be, amely alapján a hét utolsó napján semmilyen üzlet nem lenne nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2014. december 03. 12:29
Annak a nyugdíját kellett volna megemelni, aki még mindig 28 eFt-ot kap, nem stadionokat építeni!
pitypang1125
2014. december 03. 11:29
"Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni," Ámen! Tessenek olyan béreket kikényszeríteni hogy ne legyen arra szükség hogy hétvégén is dolgozzanak az emberek ahhoz hogy ne dögöljenek éhen, és a számláikat is kitudják fizetni!!
wartog
2014. december 03. 11:13
nem kéne ezt a kérdést túldramatizálni. Akinek szüksége van valamire, azt simán megveheti hétfőtől péntekig.És ezt 24 órában. Azt akarja mondani valaki, hogy a vasárnap miatt az emberek többet költenek?Ne már!Mindenki annyit vásárol amennyire szüksége van oszt ennyi.Akinek kell még valami, de az annyirán, de annyirán, na az majd megveszi hazai kiskereskedelmi boltban.
Türelem
2014. december 03. 10:43
Ma reggel hallgatom a rádióban az érintett szakszervezet vezetőjét. Leesek a székről, a szakszervezeti vezető nem ért egyet a kormány tervezett lépésével, Ő is fél a jövedelem kieséstől, a létszámleépítésektől. Eddig abban a hitben éltem, hogy a kormány legalább velük egyeztetett és teljes az egyetértés közöttük. S mi történik? Az érintettek szándéka ellenére akarnak nekik jót tenni. Hát ki érti ezt? Érti valaki, hogy véget nem érő sorban jönnek elő a hülyébbnél hülyébb tervezetekkel, javaslatokkal? Tényleg önmagukat akarják megdönteni? Akkor Orbán álljon ki és mondja azt, hogy elég, nem futja agyilag többre, s meg különben is, belátható időn belül az amerikaiak elfoglalják a várat, a fiamat szőnyegbe tekerik, én meg mehetek a családommal Portugáliába. nem kellene farkas Flóriánt miniszterelnöknek kinevezni? Úgy is csak egy-két évtized és itt is "néger" lesz a főnök. legalább kedveskednénk Obamának, s ezzel kifoghatnánk a szelet az amerikaiak vitorlájából. A CÖF kezdeményezze Farkas Flórián jelölését. Ha ez lenne a társadalmi béke, a gyarmati nyomás csökkentésének az ára, el is fogadnám. A magyar jövő úgyis a középosztály tömegeinek leszakadása, a cigányság életszínvonalához való közeledése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!