Budapest esélyes arra, hogy székhelye legyen az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) szolgáltatóközpontjának – jelentette ki az MTI-nek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután New Yorkban – helyi idő szerint csütörtökön – megbeszélést folytatott Anthony Lake-kel, az alap ügyvezető igazgatójával. „Lake úrral legfontosabb témánk az volt, hogy Magyarországra, Budapestre jöhet-e az UNICEF nagy szolgáltatóközpontja, amely számunkra több száz munkahelyet jelentene, magas rangú diplomaták jelenlétét” – nyilatkozott Balog Zoltán.
„Erős verseny van, Dániától elkezdve Prágán át afrikai helyszíneken át egészen Budapestig. Azt a sejtést kaptam az igazgató úrtól, hogy Magyarország ott van a végső kiválasztásban az erős versenyben, elég erősek az esélyeink” – tette hozzá. Elmondta, hogy a tárgyaláson az volt a célja, hogy megerősítse a magyar pozíciót és ajánlatot. A miniszter szavai szerint nemcsak az általa teremtendő belföldi munkahelyek miatt nem mindegy, hogy Magyarországra jön-e az UNICEF, hanem azért is mert az alappal hagyományosan nagyon jók a kapcsolatok, nagyon erős az együttműködés.
„Az oktatás, a gyermekeink jövője a kormányzat nagyon erős prioritása, különösen az, hogy a szegény sorba született gyermekekből hogyan lesz alkotó, pénzkereső ember, adófizető állampolgár és leginkább boldog családalapító” – mondta a miniszter. „Ezekben a dolgokban szövetségesek vagyunk, bízunk benne hogy az együttműködésünk egy új szakaszba tud lépni, hogyha Budapest megkapja ezt a szolgáltató központot” – jelentette ki.
Az UNICEF részéről az az ígéret hangzott el, hogy két hónapon belül megszületik a döntés arról, hogy melyik a két legesélyesebb helyszín.
*