Tetszik a Jobbiknak az EU-zászló eltávolítása

2014. december 13. 14:43

A Jobbik üdvözli, hogy bár csak évekkel kérésük után, de Kövér László, az Országgyűlés elnöke „végre” eltávolíttatta a képviselői irodaházról is az Európai Unió (EU) lobogóját.

2014. december 13. 14:43

Erről a párt szombaton tájékoztatta az MTI-t. A Murányi Levente, az ’56-os Pesti Srácok Intézet igazgatója és Novák Előd, a Jobbik alelnöke által jegyzett közleményben azt írták: az Országgyűlés a nemzeti szuverenitást megtestesítő legfőbb népképviseleti szerv, így álláspontjuk szerint ott különösen indokolatlan egy idegen zászló, pláne egy olyan „birodalomé”, amely „a nemzetállamok felszámolására törekszik”.

Hangsúlyozták: 2012-ben figyelemfelhívásként azért is távolították el az Országgyűlés irodaházáról az unió lobogóját, mert szerintük a házvezetés – megkerülve a jogalkotói szándékot – egyfajta túlbuzgóságból tartotta kint a „gyarmatosító szimbólumot”, holott az EU-zászló közintézményeken való közzétételét „sajnálatosan” előíró törvény még 2004-es elfogadásakor is kifejezetten kivételként szerepeltette az Országgyűlés épületét. Hozzátették: az MSZP–SZDSZ-kormány idején hozott törvény így az MSZP tiltakozását is „hiteltelenné teszi” az EU-zászló ügyében.

Kiemelték: a Jobbik javaslatára cserélték le az uniós zászlót az Országház homlokzatán székely zászlóra, a plenáris ülésteremben és most az irodaházon magyar lobogóra. Azonban a Jobbik a Parlament legrangosabb tárgyalóterméből, a delegációs teremből is szeretné eltávolítani az EU zászlaját, ami előtt el szokta foglalni helyét Kövér László a Házbizottság ülésein is. Azt is javasolják, hogy címeres magyar zászlóra cseréljék a mostani trikolórokat.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a képviselői irodaházról eltávolították az uniós lobogót. Szerinte a zászlót a gondnokság távolította el és erre  Kövér László adott utasítást.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakhangya4
2014. december 14. 07:09
"""akkor mi keresnivalója lenne ott egy másik idegen jelképnek?""" Kiléptünk az EU ból? Az egyik csillag nem minket ábrázol?
Apáczai
2014. december 14. 07:02
Ha a vörös csillagnak nincsen helye a magyar parlament tetején és az ülésteremben, akkor mi keresnivalója lenne ott egy másik idegen jelképnek? Legközelebb majd az USA árpádsávos-csillagos lobogóját fogják hiányolni az idegenekkel szövetkezők?
bumburi
2014. december 13. 23:59
Kövér László nagyon helyesen tette, hogy kihajigáltatta az uniós zászlókat, amelyeknek semmi keresnivalója sincs a magyar középületeken.
Tintamin
2014. december 13. 22:58
Okádnom kell ettől a csürhétől is. Az egyetlen, ami megkülönbözteti őket a többi párttól, hogy iszonyúan ostobák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!