Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP lehetetlenné fogja tenni a szocialisták által kezdeményezett, az útdíjjal kapcsolatos keddi rendkívüli parlamenti ülés megtartását. Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap közleményben tudatta: a házbizottság vasárnapi ülésén Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője világossá tette, a Fidesz-KDNP nem támogatja az MSZP-nek azt a kezdeményezését, hogy az embereknek ne kelljen díjat fizetniük az M0-s bizonyos szakaszain és az elkerülő utakon.
A szocialista képviselő azt írta, a házbizottságban a Fidesz bejelentette, hogy keddre egy másik parlamenti ülésnapot hívnak össze, ahol a plázastop meghosszabbításáról, valamint „a fideszes haverokat helyzetbe hozó”, az áruházláncok kötelező nyereségéről szóló, a köztársasági elnök által visszaküldött törvényeket fogják újra megszavazni. Mivel két különböző témájú ülés nem lehet ugyanazon a napon, ez azt jelenti, hogy az MSZP által kezdeményezett, az útdíjról szóló keddi ülésnap megtartását a Fidesz képviselői lehetetlenné teszik – szögezte le Harangozó Tamás.