KDNP: Tíz éve árulta el Gyurcsány a külhoni magyarokat

2014. december 05. 09:50

Semjén Zsolt és Harrach Péter szerint Gyurcsány Ferenc a nemzetárulás szégyen-napjává tette 2004. december 5-ét.

2014. december 05. 09:50

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint „a nemzetárulás szégyen-napjává” tette Gyurcsány Ferenc 2004. december 5-ét. Semjén Zsolt, a párt elnöke és Harrach Péter frakcióvezető az MTI-hez pénteken eljuttatott állásfoglalásban azt írta, a korábbi szocialista miniszterelnök a külhoniak állampolgársága ellen agitálva akadályozta, hogy a kiírt népszavazás érvényes lehessen, kirekesztve ezáltal a külhoni magyarokat – a közjogi értelemben vett – magyar nemzetből.

A Kárpát-medence és a világ magyarságának közösségei mindezt nem felejtették el - írták a kereszténydemokrata politikusok. Emlékeztettek arra, hogy „a szégyenteljes nemzetárulást orvosolta a Fidesz-KDNP szövetség 2010-ben, amikor az új Országgyűlés egyik első döntésével megteremtette a nemzet közjogi egyesítését és törvénybe iktatta nemzeti összetartozásunkat”. Azóta „Alaptörvényünkbe foglaltuk, hogy felelősséget viselünk a határainkon kívül élő nemzettársakért. Nemzetpolitikánk eredményeként, ma már állampolgárként és választópolgárként is elválaszthatatlanul együvé tartozunk” – zárul Semjén Zsolt és Harrach Péter közleménye.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. december 05. 14:17
"KDNP: Tíz éve árulta el Gyurcsány a külhoni magyarokat" És felsorakozott mögötte minden baoldalinak és liberálisnak nevezett nemzetáruló.
balbako_
2014. december 05. 13:57
És amikortól megszületett a hazát, tisztességet.
Nagyvárad
2014. december 05. 13:10
"Tíz éve árulta el Gyurcsány a külhoni magyarokat" Szerintem ez így téves: minden magyart elárult.Csak magyart. Márai Sándor : Arról, hogy az árulót nem kell sajnálni Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentõ ítéletet hozni. Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bûnében találod bûnösnek. A gyilkosnak is hamarább bocsátani meg, mint az árulónak. A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, s egész sorsával fizet érette. A gyilkos és az áldozat legtöbbször kötve vannak egymáshoz, valamilyen mély és érthetetlen törvény szerint. A gyilkos legtöbbször bitóra megy. De az áruló kezed szorongatja, az áruló szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, nyög, fogadkozik. Az árulónak ne bocsáss meg soha. Az árulónak ne irgalmazz. Aki egyszer elárult – férfi vagy nõ, mindegy –, annak számára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás. Számûzzed életedbõl. Részvét nélkül nézzed sorsát. Közösségben és magánéletben õ az utolsó ember, nincs mentség számára.
BőröndÖdön
2014. december 05. 12:43
Változatlanul nem engedném a szavazóurnához a nem itt élő honfitársainkat,a csalánverésből kifolyólag...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!