Pert vesztett az érpataki polgármester a Mandinerrel szemben

2014. november 04. 15:14

Elutasította Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármesternek a Mandiner elleni keresetét a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Az érpataki polgármester sajtó-helyreigazítási pert indított a Mandiner ellen lapunk egyik őt kritizáló véleménycikke miatt, de a bíróság nem adott neki igazat.

2014. november 04. 15:14

A Mandiner 2014. augusztus 4-én közölte Rajcsányi Gellért főszerkesztő-helyettes véleménycikkét Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester akkori akciójáról „Érpatak: modell helyett gumiszobát” címmel. A kelet-magyarországi község polgármestere augusztus 2-ára tiltakozást szervezett Érpatakra „Tiltakozás az izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása ellen” címmel. A tiltakozás keretében háborús bűnösnek nevezett izraeli állami vezetőket, majd megtaposott egy olyan táblát, melynek mintája és színvilága – fehér alapon alul-felül egy-egy kék sáv – megegyezik az izraeli zászlóval, azzal a különbséggel, hogy ennek közepén a hatágú csillag helyett körző, vonalzó és G betű – a szabadkőművesség egyik elterjedt jelképe – került elhelyezésre.

Orosz Mihály Zoltán a Mandiner véleménycikke kapcsán helyreigazítást követelt a laptól. Szerinte a Mandiner „félrevezette és megtévesztette az olvasó közönséget”, mert szerinte „valótlan, illetva a valóságot hamis színben feltüntető tényállításokat” jelentetett meg a lap azzal, hogy a cikk azt állította: Orosz Mihály Zoltán „atavisztikus performansszal tapossa a szabadkőműves jelképpel dúsított izraeli zászlót”. Az érpataki polgármester szerint ez „valótlan”, „az olvasó közönséget szándékosan megtévesztő és félrevezető, sérelmes állítás” volt, és elnézéskérést követelt a Mandinertől.

A Mandiner nem közölte a polgármester helyreigazítási kérelmét. A szerkesztőség szerint a véleménycikk pontosan, tényszerűen fogalmazott, és a szabadkőműves jelképpel dúsított, átalakított izraeli zászló tényleg egy szabadkőműves jelképpel dúsított, átalakított zászló volt, nem volt tehát mit helyreigazítani.

Az érpataki polgármester ezután sajtó-helyreigazítási pert indított a Mandiner ellen. A tárgyalásra 2014. október 1-jén került sor a Fővárosi Törvényszéken. A felperes részéről senki, sem a polgármester, sem annak jogi képviselője nem vett részt a tárgyaláson, az alperest dr. Kárpáti József jogtanácsos és a cikkszerző Rajcsányi Gellért képviselte.

A tárgyaláson a bíró megtekintette az érpataki polgármester tiltakozó akcióját, a helyreigazítás tárgyát képező, megtaposott táblát és mintáját.

Mindezek alapján a bíróság ítéletet hozott: elutasította a felperes polgármester keresetét, mivel az nem volt megalapozott; az alperes Mandiner pedig a bíróság szerint nem állított valótlanságot.

A pernyertesnek nem volt perköltségi igénye. A bíróság a pervesztest 36 ezer forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte.

*

Fotó: Móricz Csaba.

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2014. november 05. 10:57
Tehát most már hivatalosan is bolond.
bajai
2014. november 04. 20:22
Lehet siránkozni, lehet hülyézni. Csak tessék! A tény viszont az, hogy Érpatakon az elmúlt 4 évben megváltozott az élet. Az Érpatakiak ezt azzal díjazták, hogy a bizarr különcségek ellenére újraválasztották polgármesterüket. Ha netán a megismételt választáson lemarad, akkor is igaz, hogy nagy a támogatottsága. A fikázók mit tettek ehhez képest?
betamás89
2014. november 04. 19:17
Bizony, ha tetszik, ha nem, aki nem nyerte meg a pert, az pert vesztett, a polgár perrendtartásról szól törvény szerint is: "78. § (1) A pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni"
betamás89
2014. november 04. 17:32
Ezennel OMZ felkéretik, minden happeningje után adjon ki "azorgánumoknak" útmutatót, hogy pontosan mit kellene a történtekről irníuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!