Karácsony: Legyenek nyilvánosak az önkormányzati szerződések!

2014. november 22. 14:56

A zuglói PM-es polgármester felszólította az önkormányzati vezetőket: tegyék közzé az interneten az általuk vezetett önkormányzat valamennyi cégének és intézményének összes szerződését.

2014. november 22. 14:56

Karácsony Gergely arra szólítja fel az ország valamennyi városi és kerületi polgármesterét, hogy nyilatkozatban vállalja: az interneten nyilvánossá teszi az általa vezetett önkormányzat valamennyi cégének és intézményének összes szerződését. A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke erről vasárnapi, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóját követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek. Úgy vélekedett: a közpénzekkel történő átlátszó gazdálkodás lehet a legfőbb eszköze annak, hogy visszatérjen az emberek politikába vetett bizalma.

A politikus, aki Budapest XIV. kerületének a polgármestere is, emlékeztetett arra, hogy már az önkormányzati választási kampányban vállalta: amennyiben megválasztják, antikorrupciós rendeletet kezdeményez Zuglóban. Ennek megfelelően az önkormányzati testület alakuló ülésén beterjesztette azt a rendeletet, amelynek értelmében, öt évre visszamenőleg valamennyi önkormányzati cég és intézmény összes szerződése kikerül az internetre.

Karácsony Gergely elmondta, hogy Mach Péter, a PM elnökségi tagja a sajtótájékoztatón közölte: a párt valamennyi önkormányzati képviselője csatlakozik a nyilatkozathoz, és az önkormányzatok alakuló ülésén kezdeményezi hasonló rendelet elfogadását, nem csak a szerződések, hanem az önkormányzati vezetői és cégvezetői vagyonnyilatkozatok esetében is.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitesurf
2014. november 23. 09:08
A legszebb karácsonyi ajándék egy ropogós kitesurf ernyő.
Tintamin
2014. november 23. 01:14
????????????????? Hát hogy tudnának így nyugodtan lopni a fideszesek???? A maffiakormány a nyilvánosságnál jobban semmit nem utál. Chomsky is megmondta: a hatalom elporlad a napfényben.
Apáczai
2014. november 22. 23:00
Karácsony: Legyenek nyilvánosak a házak!
Ángyán Páván
2014. november 22. 21:06
Elektromos Télifa, sérted az érzékenységemet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!