Félmilliárdot csoportosít az állam hittanoktatásra

2014. november 14. 18:55

A Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékából csoportosít át a kormány hittanoktatásra 521,5 millió forintot. A 2015-ös költségvetésben 2,3 milliárd forint van előirányozva a hittanoktatásra.

2014. november 14. 18:55

Összesen 521,5 millió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az egyházakat megillető hit- és erkölcstan oktatáshoz kapcsolódó támogatások biztosítása érdekében – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat rögzíti: a többletforrást a Miniszterelnökség idei, rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékából csoportosítják át, azonnali hatállyal. A támogatott egyházaknak 2015. június 30-ig kell elszámolniuk és visszafizetniük a fel nem használt összeget.

A 2015-ös költségvetési javaslat egyébként 2,3 milliárd forintot irányoz elő hit és erkölcstan oktatás és tankönyvtámogatásra. E szerint az 1-3. osztályosok után tanulónként 980 forintos támogatásban jár, míg az 5-7. évfolyamon tanulónként 1270 forint, a 7-8. évfolyamon pedig 1580 forintnyi támogatás kérhető.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trust
2014. november 15. 09:17
A hívek pénzéből kell tanítani, nem a közösből. A híveké hol van, a pap lenyulta?
II.mákvirág
2014. november 15. 05:21
Éljen az internetnélküli ájtatosság, és a koreai modell!:)))))
Akitlosz
2014. november 15. 05:13
Az államnak hívekre van szüksége, nem gondolkodó emberekre.
Tintamin
2014. november 14. 23:09
Térdre, csuhások! Ezt a kétszínű bandát, az eszem megáll. Lehet választani: ez vagy a kommunizmus. A lényeg, hogy hinni kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!