A magánnyugdíj-pénztárakért tüntetne az Együtt

2014. november 22. 14:16

Még nem tudják mikor, de demonstrálni fog az Együtt a magánnyugdíjpénztárak védelme és az állami egyéni nyugdíjszámlák kialakítása érdekében.

2014. november 22. 14:16

Az Együtt – A Korszakváltók Pártja tüntetést szervez az önkéntes magánnyugdíjpénztárak védelme és az állami egyéni nyugdíjszámlák kialakítása érdekében. Ezt Pápa Levente, az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa jelentette be újságíróknak szombaton, Budapesten.

Az Együtt politikusa közölte, a tüntetésnek egyelőre nincs időpontja – erről a jövő hét elején döntenek majd –, de a költségvetést megalapozó törvények decemberre valószínűsíthető elfogadása elé tervezik. Pápa Levente szerint ugyanis a kormány ebben az előterjesztésében elveszi a megmaradt önkéntes magánnyugdíj-pénztári tagok összesen 200 milliárd forintos vagyonát is. Úgy fogalmazott, hogy a kabinet ezt a bevételt a „fideszes haverok luxuskiadásaira, stadionépítésekre” költi, miközben „cinikus módon azt mondják, ez az emberek érdeke”.

Pápa Levente hangsúlyozta, a Fidesz – korábbi ígéretével ellentétben – négy éve adós az egyéni nyugdíjszámlák kialakításával az állami rendszerben. Kérdésre válaszolva a politikus azt mondta, nem igaz a Fidesz azon állítása, hogy a korábban államosított kötelező magánnyugdíj-pénztári vagyont az államadósság csökkentésére fordította volna a kormány. Ebben az esetben ugyanis a hiány most nem továbbra is a GDP 83 százaléka lenne, mint 2010-ben, hanem 10 százalékkal kevesebb – mondta. Az Együtt a tervezett tüntetésre minden más ellenzéki pártot és civil szervezetet vár – fűzte hozzá.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. november 28. 01:04
60 ezer futó bolondot hagyni kell ,öregségükre ellátatlnul maradnak,ezt akarják ,megkapják.
Ángyán Páván
2014. november 23. 13:48
a Medgyessy kormány a 2002. évi XLII. törvénnyel[9] 2003. január 1-től visszaállította a pályakezdők kötelező pénztári tagságának előírását, egyúttal kizárja (átmeneti kivételekkel) a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépést. A második Orbán kormány gyors lépésekkel - hivatkozva annak jelen körülmények közötti fenntarthatatlanságára - gyakorlatilag megszüntette a "kötelező" magán-nyugdíjpénztári rendszert. 2010 november 1-i hatállyal a "2010. évi C. törvény a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról" eltöröli a kötelező magán-nyugdíjpénztár tagságot és lehetővé teszi a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe. Fura, hogy pont a liberálisok és cucialisták tiltakoznak a szabadság ellen.
Tintamin
2014. november 23. 01:15
Hát azért már kár. Az a 3000 milliárd már a fideszesek zsebében, a maradék is odakerül.
néhai Ch.Pilot
2014. november 22. 20:30
Az Együtt persze megint hazudik. Nem az önkéntes, hanem a Horn-féle 1997-ben törvényileg ránk erőltetett, 1998-ban alapított kötelező magánnyugdíj pénztárak vannak "veszélyben". Persze, amikor a Fidesz - nagyon helyesen - végelszámoltatta ezeket a pénzszivattyúkat, önkéntes alapon lehetett bent maradni ezekben is, de ez nem a klasszikus önkéntes nyugdíj előtakarékosság! Önkéntes alapon 1994 óta van lehetőség úgynevezett biztosítás alapú nyugdíj előtakarékosságra. Ez is örökölhető, 10 éves tagság után a hozam része 3 évenként adómentesen felvehető, stb. Ami a különbség a Horn-féle kötelező magánnyugdíjpénztárakhoz képest, hogy itt nem az eredetileg teljes egészében a TB-nek járó nyugdíjjárulék egy részét kell "elsikkasztani" a magánszámlákra, hanem az állami nyugdíjjárulék megfizetése felett, plusz forrást kell beletenni. Na persze ez így már nem olyan "jó bolt", de így nem a saját szüleinket, nagyszüleinket rövidítjük meg. Na ezekhez az Egyesületekhez, Biztosítókhoz nem nyúl hozzá senki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!