Hozzátette, erről a témáról nem született döntés az opt ülésén, de a párt elnöksége bírja a tagság bizalmát, hogy a Párbeszéd Magyarországgal újítsák meg az együttműködést. Megjegyezte, ez a korábbitól eltérő együttműködést jelent, ugyanis három és fél évig nem lesz választás. Kérdésre válaszolva azt mondta, a Párbeszéd Magyarországért párttal nem egy hét vagy egy hónap alatt fogják megerősíteni a szövetségüket, de az ősz folyamán egy erős megállapodást kívánnak megkötni.
Szigetvári Viktor kijelentette: az Országgyűlésben és az önkormányzatokban folytatni akarják a magyar közélet megújítását, ennek során önállóan politizálnak, sem választási, sem pártszövegségre nem gondolnak sem az MSZP-vel, sem a Demokratikus Koalícióval. Pataki Márton, az országos politikai tanács alelnöke is azt mondta, hogy az idei három választás során nem sikerült elérniük a maguk elé kitűzött célt. Emellett viszont nem látnak más olyan politikai szereplőt, aki ezt a küldetést fel tudná venni, tette hozzá. Hangsúlyozta, önkormányzati képviselőiktől elsősorban azt várják el, hogy önállóan politizáljanak helyben, és próbálják meg gyakorlatba átültetni az Együtt átláthatósággal, a nyilvánossággal kapcsolatos elképzeléseit.
Pápa Levente, az Együtt pártalapítványának kuratóriumi elnöke bejelentette: az országos politikai tanács döntése alapján közalapítványukat Váradi Andrásról, az önkormányzati választás előestéjén elhunyt polgármesterjelöltjükről nevezik el. Szigetvári Viktor az MSZP-vel, vagy a DK-val való további kapcsolatukat firtató kérdésre kijelentette: együttműködésre nem törekszenek, összefogásnak most nincs helye, csak a magyar ellenzéki politizálás megújításának. Hozzátette, sem nagypártot nem kívánnak létrehozni, sem a most lezárult választási év régi politikusaival nem kívánnak szövetségben mozogni. Hangsúlyozta: emellett azt is vitatják, hogy a mostani választási eredmények egy pártot jelöltek volna ki a baloldal vezetésére.