A miniszter kitért arra, hogy a célok megvalósítása érdekében a CÖKA-t bevonják például a tárcánál folyó jogalkotási folyamatba, valamint az agrárgazdaság versenyképesség erősítésének segítésébe, például a hitelfeltételek kialakításakor.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a CÖKA elnöke arról beszélt, hogy az egyesület számára fontos a magyar föld védelme, továbbá a családi, a kis- és középvállalkozások támogatása. Emellett szeretnék segíteni a magyar vidék és agrárium versenyképességének javítását, továbbá a helyi előállítású élelmiszerek, különösképpen a kézműves élelmiszerek forgalmának növelését.
Bencze Izabella, a CÖF alapító szóvivője arról beszélt, hogy az együttműködés a Földművelésügyi Minisztériummal az átláthatóság, a hitelesség és a konszenzus elvére épül majd az egyesület tevékenysége során. Aláhúzta: „nincs baj a magyar civil szerveződések szabadságával és függetlenségével, ha céljuk nem – fizetett – pártpolitikai csatározás”. A szerződés aláírását követően a CÖKA együttműködési megállapodást írt alá a Coop-Hungary Zrt.-vel és a CBA Kft.-vel is.