Füzessy Károly diákaktivista hangsúlyozta: a javaslat visszavonása azt jelenti, hogy a civileknek sikerült „visszaszerezniük” a politikát. „Ha összefogunk, nagy dolgokra vagyunk képesek” – fűzte hozzá. Az aktivista ugyanakkor arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy még nincs vége a „feladatnak”, ugyanis minden adó ellen fel fognak lépni, amelyet azért akarnak kivetni, mert a „korrupt adóhatóság, a rossz állapotban lévő nemzetgazdaság bevételekre számít”. Megjegyezte azt is, hogy nincs szükség az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett nemzeti konzultációra, hiszen az már megtörtént, így nem kell elkölteni több száz millió forintot.
A mindössze félórás, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé szervezett megmozdulást a szónok „tüntető ünnepnek” nevezte, amivel arra utalt, hogy a javaslat visszavonása az ellene fellépők közös sikere.