Rogán: Politikai aktivisták randalíroztak

2014. október 28. 08:48

Az internetadó arról szól, hogy ebből fogja a kormány eljuttatni a szélessávú internetet a legkisebb falvakba is – állítja Rogán Antal.

2014. október 28. 08:48

Az internetadó egyfajta internetfejlesztési hozzájárulás – mondta a Hír TV-ben Rogán Antal, hozzátéve: ebből üzlet lesz a szolgáltatóknak, ezért nekik kell megfizetni a netadót, nem az előfizetőknek. Ez azt jelenti, hogy a kormány beruház egy olyan infrastruktúrába, ami a szolgáltatók tulajdonába kerül, és amin  keresztül ők szolgáltatnak. 

 
Nem civilek, hanem egyértelműen politikai aktivisták szervezték a vasárnapi internetadó elleni tüntetést a Fidesz frakcióvezetője szerint. Rogán Antal szerint ezt igazolja, hogy a megmozdulás főszervezője korábban az MSZP tagja volt. Hozzátette: a Fidesz-székház elleni támadás után nem a baloldali sajtóban emlegetett futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség – személyüket a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén a parlamenti pártok is megismerhetik. 
 
„Ezek azok a politikai aktivisták, akikkel ők dolgoztak együtt az elmúlt években. Mert velük szerveztettek már a HaHában, tehát annak idején a hallgatókkal különféle akciókat, ez már előfordult egyszer a Fidesz-székháznál, ők ugráltak a köztársasági elnök hivatalánál, a Sándor-palotánál. Ugyanazokat az embereket látjuk, és ezeknek a politikai kötődéseik teljesen egyértelműek. Én azt tudom mondani nekik, hogy ha ők azt gondolják, hogy provokátorok, akkor azt gondolom, hogy az ő provokátoraik, és ők azok, akik előállították ezt a szituációt” – fogalmazott Rogán Antal a Magyarország élőben című műsorban.

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. október 28. 20:40
"internetadó egyfajta internetfejlesztési hozzájárulás" Persze, csak akkor, ha a kormány lesz az internetszolgáltató. Ez a gülüszemü mindenkit hülyének néz - a szolgáltatót terhelő adó mióta szolgálja a szolgáltatás fejlesztését, pláne nálunk?
persephone
2014. október 28. 18:54
rogán antal hazudik lop és csal Aztán megmagyaráz mindent. rogán!!!!!!!!!!! Te nem beruházol, nem fejlesztesz, te minket zsebelsz ki, aztán veszel házat, autót, órát, hátizsákot és tömöd a kis családodat.
Barnabox
2014. október 28. 17:00
Ez a seggfej R.A. el sem tudja képzelni, hogy azemberekben elszakadt a cérna,úgymond elég volt ! Elég volt abból a sunyi, és hazug dumából, hogy nincs megszorítás, hogy a különadókat nem a lakosságnak kell megfizetni, hogy az internetadót a szolgáltatónak kell megfizetni, és egyébként fejlődik a gazdaság, egyre több pénz marad a lakosságnál! A fene egyen meg, a 2 millás óráddal együtt! ...és igaza van gudmen-nek " nemrég még az asztalt verték a háromszáz forintos vizitdíj miatt" !!! most meg bagatellizálnak! Jellemtelen társaság!
VakzKommondor
2014. október 28. 14:55
Belehazudja az agyhalott korrupt lakástágító, hogy úgy segítik eljuttatni az internetet kisebb falvakba, hogy megdrágítják. Előre Birkamenetet az internetadóért!!!! Éljen a Párt éljen Rákosi!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!