Szakterületi összehasonlításban az összjövedelem főként a műszaki, illetve a marketing-értékesítési területeken alakul az átlag felett, míg a termelésben és az adminisztratív területeken dolgozók fizetése 4-8 százalékkal elmarad az átlagtól. Ágazati bontásban kiemelkedő az elektronikai ipar és a járműipar bérezési szintje, miközben a közüzemi szolgáltatók mellett elsősorban a fémiparban, illetve az építő- és építőanyag-iparban dolgozók számíthatnak az átlagosnál alacsonyabb bérekre. Regionális összevetésben a fejlettebb régiókban – Budapesten és Közép-Magyarországon, a Közép- és a Nyugat-Dunántúlon – magasabbak a fizetések.
Az ügyviteli és a fizikai besorolások esetében a Dél-Alföldön a legnagyobb, általában 5-8 százalékos az elmaradás, a magasabb szintű munkaköröknél viszont az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió marad el leginkább az országos átlagtól.
A külföldi tulajdonú vállalatok átlagosan 10 százalékkal fizetnek többet, mint a magyar tulajdonú cégek, de egyes szinteken ez a mérték a 20 százalékot is meghaladja. A fizetések nagysága a cég méretével – a létszámmal, illetve az árbevétellel – arányosan is emelkedik.