Az elit erkölcsi bűnei bizony visszaütnek – közeleg a politikai földrengés

Románia politikai élete ismét forrong. Az események azonban jóval túlmutatnak az ottani történéseken. Kovács András írása.

Idén összesen csaknem 30 milliárd forintot hoztak haza külföldről és helyeztek el Stabilitás Megtakarítási Számlán: ennek a lényege, hogy a rajta elhelyezett pénz legális jövedelemnek számít és öt év múlva adómentesen felvehető.
Eddig összesen harmincmilliárd forintot sikerült ebben az évben hazacsábítani a Stabilitás Megtakarítási Számlával. A pénz- és értékpapírszámlából álló konstrukció lényege, hogy a számlán elhelyezett összeg (de legalább ötmillió forint) legálisan megszerzett jövedelemnek számít. Az összeg után a felvételekor kell adót fizetni, amelynek mértéke annál alacsonyabb, minél több időt tölt a pénz a számlán, öt év múlva pedig adómentesen felvehető.
Ebben az évben 444 ilyen számlát nyitottak, és összesen 29,37 milliárd forintot fizettek be ilyen számlákra – írja az Index.

A Stabilitás Megtakarítási Számlára az év eleje óta lehet pénzt elhelyezni. Akkori riportunkban a megkérdezett szakértő azt mondta: becslések szerint nagyjából háromezer milliárd forintot tartanak külföldön a magyarok – ezek jó része legálisan megszerzett jövedelem, „csak” adóelkerülés céljából nem hozzák haza.
Ezek szerint az első három negyedévben ennek az egy százalékát sikerült a konstrukcióval hazacsábítani.