Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a hamis bajai videó készítője ellen, mondta Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője az M1 híradó csütörtök esti adásában. Az ügyészség kaposvári regionális osztálya befejezte a nyomozást, és Kőrös Gusztáv ellen négy rendbeli közvetett tettesként elkövetett hamis vád bűntette miatt emelt vádat.
A vádirat szerint ő volt az, aki a videó létrehozását elhatározta, és akinek a kezdeményezésére és jelenlétében a valótlan, fiktív jeleneteket tartalmazó felvétel elkészült. A műsorban elhangzott az is, hogy Kőrös Gusztáv szerint az MSZP becsapta őt, hiszen egy oktatófilmet rendeltek tőle, amit ígéretük szerint nem a nyilvánosságnak szántak. A videó készítője hat társával együtt kártérítést követel az MSZP-től.