A parlamentben szerdán elfogadott elszámolási törvényt a miniszterelnök úgy értékelte: „végre van egy olyan közös élményünk (...), hogy győzött az igazság”. A kormány jogállami keretek között, sportszerű eszközökkel vívja a csatát, ráadásul az Országgyűlés szinte teljes mellszélességgel „kiállt amellett, hogy győzzön az igazság”, vagyis ez egy nagy nemzeti összefogás – fogalmazott.
Az érintett bankokat egyébként tőkeerősnek nevezte, hozzáfűzve, hogy ezek tulajdonosainak be kell tenniük azt a mennyiségű pénzt, amely a bankok jövendőbeli működéséhez szükséges, és „ezt meg is fogják tenni”. Megjegyezte, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos „rendezetlen ügykör” a bankoknak is bizonytalanságot okoz, ezért nekik is érdekük a helyzet rendezése. „Azt tapasztalom, amikor tárgyalok velük (...), hogy minél hamarabb szeretnének forintosítani” – mondta.
Orbán Viktor a jövő évi költségvetésről szólva azt is kijelentette, hogy kormánya elutasítja a megszorításokat, ilyen intézkedések nélkül vezették ki az országot a gazdasági válságból is 2010 után. „Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások” – mondta. utalva arra, hogy az ellenzéki pártok megszorításokat emlegetnek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi, az államháztartás kiadási oldalának fokozatos csökkentésére vonatkozó nyilatkozata alapján. A miniszterelnök hozzátette, arra vállalkoztak, hogy folytatják a 2010-ben megkezdett politikát, és ez is fog történni: „csökkenteni fogjuk az államadósságot, leépítjük a bürokráciát”. Az embereknek a Fidesz-KDNP kormányzása alatt folyamatosan javulni fog a helyzetük – jelentette ki.