Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Franciaországi székhelyű multihoz megy dolgozni Bajnai

2014. szeptember 02. 11:01

A volt miniszterelnök megerősítette a hvg.hu értesüléseit: valóban a Meridiam-csoport ügyvezető igazgatója lesz, de mint azt a portálnak elmondta, közéleti szerepvállalásait nem érinti a kinevezése.

2014. szeptember 02. 11:01

Egy francia hátterű, infrastrukturális befektetésekre szakosodott alapkezelő, a Meridiam-csoport operatív irányításért felelős ügyvezető igazgatója lesz Bajnai Gordon – értesült a hvg.hu. A portál szerint Bajnai már egy ideje kapcsolatban volt a céggel, ugyanis az elmúlt két évben annak felügyelőbizottságában dolgozott.

A hvg.hu szerint a kinevezés nem érinti a volt miniszterelnök közéleti szerepvállalását, továbbra is ellátja majd az Együttben, illetve a Haza és Haladásban vállalt feladatait. Mindezeket megerősítette a portálnak Bajnai Gordon is. Mint fogalmazott, ideje jelentős részét külföldön tölti majd, de nem költözik el Magyarországról, kinevezése pedig nem érinti eddigi közéleti tevékenységét és szerepvállalását. „Abba az irányba haladok, amit júniusban elhatároztam. Nagy megtiszteltetés magyarként e nagy tekintélyű nemzetközi társaság vezetői székében ülni” – nyilatkozta Bajnai a portálnak.

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2014. szeptember 03. 07:05
...Hogy ez mindenhez ért?!...Legyen szó libáról, vagy ingatlanbefektetésről...
Brigadéros
2014. szeptember 03. 07:03
Már a szegény magyar milliárdosoknak is külföldre kell menniük dolgozni, olyan rossz itthon a helyzet...terjeszthetné a libsi propaganda gépezet. :)
kzs2
2014. szeptember 02. 20:46
Ma olvastam egy cikket Matolcsyról. Ezt is lehetett volna hasonló stílusban tálalni. Sajnos, ha liberókról kell cikket írni, akkor nem ilyen kreatívak ...
kzs2
2014. szeptember 02. 20:24
Kell a reklám arc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!