Legális a magyar titkosszolgálat kémszoftvere

2014. augusztus 21. 18:28

Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert.

2014. augusztus 21. 18:28

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület csütörtöki zárt ülése után elmondta: az úgynevezett kémszoftverprogram beszerzése és használata nem különbözik más engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközöktől, de hozzátette: a szóban forgó kémszoftver valóban sokrétű kutakodásra alkalmas. A bizottsági ülésen nyomatékosan felhívták a szakszolgálat és a Belügyminisztérium vezetőit, hogy a törvényben rögzített garanciákat érvényesíteni kell – közölte Molnár Zsolt. Kiemelte: „pánikkeltésre nincs ok”, ha betartják a nemzetbiztonsági törvényben rögzített eljárási szabályokat, akkor ezzel az eszközzel nem lehet visszaélni. A program léte legális, több nyugati demokráciában is alkalmazzák – tette hozzá az elnök.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: a szoftver beszerzését 2009 márciusában engedélyezte az akkori nemzetbiztonsági bizottság a szakszolgálatnak, tehát jogszerű volt a beszerzés. Ezen felül a szolgálattól kapott tájékoztatás alapján a szoftvert mindig a törvénynek megfelelően, vagyis igazságügyi miniszteri, vagy a bűncselekményeket érintő eljárásban bírói engedéllyel használták. Az is kiderült, hogy a program tömeges megfigyelésre nem, csak egyedi esetekben, azon célszemélyekre használható, akikre az engedélyt megadták. Ezeket az alkalmazásokat pedig dokumentálták – közölte Németh Szilárd, hozzátéve: megállapodtak arról, hogy a bizottság kap tájékoztatást ezen szoftverek használatáról, és el is látogatnak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz, ahol megtekintik ezeket a szoftvereket.

Az Index hírportál augusztus 12-én írt arról, hogy egyértelmű bizonyítékokat találtak arra, hogy a magyar titkosszolgálatok is használják a Gamma nevű cég FinSpy nevű kémprogramját. Ismeretlen hackerek ugyanis feltörték a cég honlapját, majd mindent közzétettek. A letölthető tartalmak között ott a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat levelezése is – írta a hírportál.

Németh Szilárd kiemelte: az érintett cég többnyire kormányokkal van kapcsolatban, több európai uniós országban használják ezt a szoftvert. Elmondta továbbá, a hacker kizárólag azokat a dokumentumokat tudta közzétenni, amely a cég és a magyar titkosszolgálat közötti kapcsolatot biztosítja. Semmilyen egyedi megfigyeléshez, adathoz nem fért hozzá. Nem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, hanem a cég szerverét törték fel, amelyen nem szerepelnek megfigyelési adatok – szögezte le a fideszes politikus.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. augusztus 22. 07:17
Nem tudom mit kell ezen szájhabzani. Minden országnak, minden kormánynak meg van a titkosszolgálata. És ebbe gyakorlatilag minden belefér. Az baj, ha nem csak az ország érdekében felhasználják fel (ne legyünk álszentek, minden kormány kihasználja a lehetőséget), de ez van. A kémkedés egyidős az emberrel. lehet itt széplekűnek mutatkozni, vagy akár annak lenni is, de felesleges. Mindenki mindig kémkedik mindenki után. Ez van.
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 01:07
"Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert. " Mi meg ezt szereztük be "törvényesen" http://radioislam.org/islam/hungar/index.htm Cion bölcseinek jegyzõkönyvei http://www.radioislam.org/hongr/cionp.htm
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 01:04
"Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert. " George Orwell: 1984 Cion büllcseinek jegyzőkönyvei: http://radioislam.org
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 01:02
"Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert. " Adolf Hitler TÖRVÉNYESEN szerezte meg Németország kancellári székét PONT!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!