Megszakítják az együttműködést a DK-val a Szocdemek

2014. július 15. 13:47

Schmuck Andor pártjának a DK szombati rendezvényén történtekkel betelt a pohár, ezért megszakítják az együttműködést Gyurcsány pártjával. Budapesten pedig saját főpolgármester-jelöltet indítanak.

2014. július 15. 13:47

Önálló főpolgármester-jelöltet állítanak az őszi választáson a szociáldemokraták, a jelölt személyéről csütörtökön döntenek a párt kerületi vezetői – jelentette be Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke a párt keddi kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján Budapesten. A kongresszus úgy döntött – ismertette –, hogy a párt önállóan képviseli az önkormányzati választáson „Jó lakni, és jól lakni” elnevezésű programját. A településeken élőknek biztosítani kell a közbiztonságot, szociális biztonságot, köztisztaságot, de ugyanilyen fontos, hogy a szolidaritás jegyében senkinek ne kelljen félnie, hogy nem jut hozzá a napi betevőjéhez – fejtette ki. 

Schmuck Andor jelezte: az önkormányzati választáson szívesen érvelnek, vitatkoznak, de lejáratni, mocskolódni nem fognak. Látványos akciókat terveznek, amelyek világossá teszik, hogy Magyarországon szükség van olyan politikai erőre, amely cselekszik - mondta. Hozzátette: a szolidaritás, az igazságosság és az esélyegyenlőség elve mentén hajlandóan együttműködésre más szervezetekkel. Schmuck Andor kitért arra is, hogy meglátása szerint a baloldali pártok személyekben gondolkodnak, ahelyett, hogy programban gondolkodnának. Mindegy, ki a főpolgármester, ha nem látjuk, mit kíván tenni Budapestért, az itt élőkért – mondta, hozzátéve, nem hisznek az „egekből leszálló” független főpolgármester személyében. 

A pártelnök közölte, elutasítják a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásokat, ezért a Demokratikus Koalíció szombati rendezvényén történtek miatt megszakítják az együttműködést a DK-val mindaddig, amíg az nem tisztázza a szerepét a történtekben.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. július 15. 21:59
Látványpékség.
Gombóc XVI. Artúr
2014. július 15. 20:24
Csak így tovább!! Aprítsátok csak egymást!!
GV0917
2014. július 15. 18:57
Látványos akciókat fogunk rendezmi-írja Schmuck. Látom magam előtt! Két 80 éves ex-balerina viszi az elhíresült "Kalapácsos Ember " karton változatát. Előttük Schmuck egy szál tütüben és kalocsniban eltáncolja az egyik ingyen ebéd árát.
Locassen
2014. július 15. 18:13
A magyar politikai élet Vladimir Harkonnenje megszakította az együttműködést a Corrino-házzal. Egész naprendszerek fognak izzó csillagmáglyákba roskadni most és az galaxis minden szeglete megremeg a félelemtől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!