Ira Forman, az amerikai kormány antiszemitizmussal foglalkozó különmegbízottja az amerikai nagykövetség által szervezett július 21-i, hétfői sajtótájékoztatón elmondta: másodkézből hallott olyan híreket, miszerint megszűnne jelen formájában a Páva utcai Holokuaszt Emlékközpont, ezért fontosnak tartja elmondani, hogy az a legjobb ilyen intézmény, amit ismer: ideológiamentes és tényszerű, rengeteg információval szolgál. Forman szerint büszke lehet a kormány a múzeumra, amit nem látogat elég diák.
A Páva utcai intézményt, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyet (HDKE) amelyet Forman tíz diplomatával látogatott meg, még az első Orbán-kormány alapította, de már 2004-ben adták át. 2014 tavaszán a HDKE újonnan kinevezett igazgatója, Haraszti György megállapodást írt alá a Szakály Sándor vezette Veritas Történetkutató Intézettel, majd két hét múlva felbontotta azt, mondván, „véletlenül” írta alá a megállapodást. A megállapodás létrejöttét bírálta a HDKE távozó vezetője, Szita Szabolcs, valamint az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem egyetemi tanácsa is nehezményezte az egyetemen tanító Haraszti lépését.