Felfüggesztik a szerződéskötéseket az állami cégeknél

2014. július 08. 11:10

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter körlevélben leállította a szerződéskötéseket az állami cégeknél. Azt írja: csak a normál üzletmenethez szükséges szerződéseket lehet megkötni. Az intézkedés több mint száz céget érint.

2014. július 08. 11:10

Seszták Miklós nemzeti feljesztési miniszter körlevélben állította le a szerződéskötéseket az állami cégeknél – értesült a Cink az egyik érintettől. Az e-mailben ráadásul minden címzett láthatja a többit, így az is kiderült, hogy több mint száz céget érint az ügy.

A Cink informátora azt írta: „Seszták Miklós - NFM miniszter - felfüggesztette az összes részben vagy teljes egészében állami cégben az _összes_ szerződéskötést. (...) Természetesen a normál üzletmenethez szükséges szerződéseket újra lehet kötni, de hát azért ez nagyon képlékeny, hogy mi a normál üzletmenet. Így azt tippelem, hogy nagyon sok helyen ez eléggé durván megállít minden beszerzési/fejlesztési tevékenységet. (...) Semmi oka nincs, ahogy az sincs benne, hogy mikortól lesz ez feloldva, a második bekezdésben van csupán annyi, hogy ha mégis kötne valaki szerződést, akkor azt csak Sesztákkal és a vagyonpolitikáért felelős államtitkárral egyeztetve lehet csak.

Az NFM-nél egyelőre nem nyilatkoztak az ügyről.

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oskar
2014. július 08. 14:22
Az állam is lehet jó gazda!!!! Én egy privatizált magán cégnél dolgoztam. USA-beli volt. Szintén tulajdonosi engedélyhez kötötték a X összeg fölötti szerződések megkötését. Ha meg pénz kellett a tulajdonosnak akkor annak ki kellett menni az USA-ba a fene fenét eszik is.
Vlagyimir
2014. július 08. 14:09
nos A másik érdekesség, hogy Csányi OTP-vezér láthatólag kiesett a pikszisből, amiből le kell szűrnie bizonyos következtetéseket, nevezetesen, hogy aki hiénát etet, az könnyen elveszítheti a kezét.
Vlagyimir
2014. július 08. 13:56
nos a maradék pénzt, amivel lógtam az 1,3 millióból,autóhitel , 7 év fizetés után (Ez akkor volt még 1,06 millió.) lenulláztam, szerződésmódosítás címszó alatt levettek még 60 ezerrel. Ennyibe került nekem egy félhülye buksza 5 perces papírmunkája. Összegezve én nehezen hiszem, hogy a bankok ebben fognak tönkremenni. DE Viszont pár kósza kérdésem azért lenne az ügyben: Ha már ennyi disznóságot vélnek felfedezni (Nem is ok nélkül.)és ez igaz a bankok devizahitelezési gyakorlatában, akkor mi a rákot Mi a fütyimet csináltak 5 éven át? Illetve mi a büdös kurv@ anyjáért van a PSZÁF?
Vlagyimir
2014. július 08. 13:40
most majd jönnek a rózsaszinü és virányos ígérgetések á la rogántonyó, agysorvadt fidessnyikek számára, mind az önkormi választások utánig... azután pedig még az év végéig valami elképesztö trükkel kivezetik a devizahiteleket, mert muszáj, lévén, hogy jön újra alkalmasint a túlzottdeficit-eljárás... az olyan apróságok, hogy ebbe a bankrendszer beleroppan, az nem érdekli se édesorsos,cigányékat se vargamisit, söt,, az elmeroggyant, még örül is, mert összegründolhatja a népnemzeti mélymagyar bankrendszert... itt csak egyet lehet tenni, akinek még van egy kis tartalék pénze, az menekítse kifele az országból. Semmi remény nincs arra, hogy ezek az elmebetegek ne kezdenék el a terv szerinti totális ámokfutást szeptember végén...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!