A román külügyi államtitkár elmondta, miért nem lehet több magyar konzulátus

2014. július 05. 17:35

Azért nem nyílhat magyar konzulátus Nagyváradon és Marosvásárhelyen, mert a romániai magyarok érdekeit az az állam képviseli, amelynek polgárai: vagyis Románia – mondta Radu Podgorean román külügyi államtitkár.

2014. július 05. 17:35

Pénteken a román külügyminisztérium elutasította a magyar külügy kérelmét két újabb konzulátus megnyitására Marosvásárhelyen és Nagyváradon. Jelenleg Kolozsvárott és Csíkszeredán működik magyar konzulátus.

A magyar külügyminisztérium érthetetlennek, az RMDSZ nevetségesnek nevezte az elutasítást. Kovács Péter, a román kormánykoalícióban is részt vevő RMDSZ főtitkára úgy fogalmazott: nevetséges, hogy Bukarest az arányosságra hivatkozva tagadta meg a Marosvásárhelyre és Nagyváradra tervezett magyar konzuli iroda megszervezését. Az RMDSZ politikusa úgy vélekedett: nem lehet összehasonlítani az 1,3 milliós romániai magyar közösséget a néhány ezres magyarországi román közösséggel. 

A román külügyi államtitkár, Radu Podgorean szerint viszont nem korrekt, sőt megtévesztő a Romániában élő magyarokra és a Magyarországi románokra hivatkozni ebben az ügyben. „A romániai magyarok érdekeit az az állam képviseli, amelynek polgárai, vagyis Románia” - szögezte le Radu Podgorean.

Hozzátette: a külpolitika és azon belül a konzuli kapcsolatok ügye a külügyminisztérium hatásköre, amelynek nincs olyan kötelezettsége, hogy erről a politikai pártokkal egyeztessen. A bukaresti külügyminisztérium az új konzuli hivatalok megnyitását kétoldalú tárgyalásokon rendezi az érintett országgal. A tárca megalapozatlannak tekinti az RMDSZ-főtitkár nyilatkozatát – zárult a román külügyi államtitkár nyilatkozata.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2014. július 06. 11:13
Az idóta fidess szerint minden román magyar fidesznyik házában magxar konzulátust kell nyitni,természetesen a mi pénzünkön a mi rovásunkra a "takarékos magyar állam érdekében"! Hogy is van ez tahók,szórjátok a kevéske pénzünket és itt a hazában fél ország a nyomorszint alatt él és éhezik,többekk közöt milliónyi gyermek!
kovacsotto
2014. július 06. 05:39
Kell a sok konzulátus nekünk, mert itthon lecsökkentek a képviselői helyek. Jutalmazni kell az embereinket!? Az hogy ki a magyar és ki nem, azt nem az anyanyelv dönti el. Ilyen erővel minden angol anyanyelvű angol állampolgár lehetne a világon.
packó_
2014. július 05. 22:40
Nyalják ki a szőrös székely seggemet az oláhok.
luga
2014. július 05. 21:06
Pitiáner, kisebbrendűségi érzést levetkőzni nem tudó tolvajok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!