Úgy tűnik, hogy harminc év után először semmiféle környezetpolitika nem kap szerepet az új kormányban, Orbán Viktor a környezetvédelmet, „mint valami szükségtelen rosszat felszámolta” – jelentette ki Schiffer András. Szerinte nem sok jót lehet várni egy olyan kormánytól, amelyik a fejlesztési tárca élére egy „offshore-lovagot nevez ki”. Az pedig, hogy megmarad az Emberi Erőforrások Minisztériuma, azt jelenti, hogy továbbra is folyamatosan vonják majd ki a forrásokat az oktatásból, az egészségügyből és a szociális területről – tette hozzá.
Szél Bernadett azt mondta, hogy ez a kormány rosszabb lesz, mint elődje, mert a példátlan hatalomkoncentráció mellett a „legalkalmatlanabb ember került a legerősebb pozícióba”. Utóbbi kijelentésével Lázár Jánosra célzott, aki szavai szerint „példátlan támadást intézett” független szektorok, a civil szféra és a sajtó irányába. Hangsúlyozta: a kormányfő viszont pénteki, a parlamentben elmondott beszédében kiállt az új miniszter mellett, tehát „felvállalta Lázár János ügyeit”.
Orbán Viktor úgy beszélt minisztereiről, mint valamiféle szuperhősökről, miközben egy részük kormányzati teljesítménye már ismert, másik részük előélete pedig „nem meggyőző” – folytatta értékelését a társelnök. Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől a kormányfő a teljes foglalkoztatás megteremtését várja, de semmiféle konkrét elképzelés nincsen arról, hogy ezt hogyan valósíthatnák meg – mondta.