„Bezzeg Románia” gazdasága a szakadék szélén

A szomszédunk gazdasága súlyos válságba került, miután a politikai elit évtizedeken át hitelre osztogatta az állami pénzt.

„Dobogós helyet értünk el az EU-ban a gazdasági növekedéssel” – mondta Varga Mihály, aki ettől még 307 forintos euróval számol.
A nemzetgazdasági miniszter az év egészére vonatkozóan 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számol. A deflációról azt mondta: többet ér a pénzünk és ennek örülni kell. Viszont hosszútávon nem számít deflációra, így annak a gazdaságot befagyasztó hatásától szerinte nem kell tartani.
Ha a tervezettnél kevesebb lesz az infláció az évben, akkor viszont az adóbevétel is kevesebb lesz, de „emiatt meg fájjon a pénzügyminiszter feje, ami jelenleg nincsen” – tette hozzá Varga.