Az értékesítésre kerülő részvények vételára meghaladja a 9 milliárd forintot, amely így mind az MFB, mind a Magyar Posta részére jelentős árfolyamnyereséget jelent. A magyar állam ezzel a törvényben foglalt kötelezettségeinek eleget téve, a Takarékbankban szerzett átmeneti többségét biztosító részvénycsomagját egy szövetkezeti hitelintézeti többségű társaság részére értékesítette. A projektcégben részt vevő szövetkezeti hitelintézetek saját tőkéből finanszírozzák részvételüket a vállalkozásban – áll a közleményben.
A Fővárosi Törvényszék bírája április 18-án bejelentette, hogy a törvényszék az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, mert álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény, így annak megsemmisítését kérte. A bíró annak a pernek a tárgyalásán közölte ezt, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.
A bíróság szerint a törvény több ponton sérti a tulajdonjogot, összeférhetetlen a tisztességes gazdasági versennyel, és beavatkozott a többségi magántulajdonban álló Takarékbank tagsági viszonyaiba. A bíró elrendelte az eljárás felfüggesztését, az Ab 90 napon belül dönt a törvényszék indítványáról. A bíró azt is elmondta: a törvényszék a továbbiakban is megtiltja, hogy a Magyar Posta a tulajdonában lévő Takarékbank Zrt. részvényeket bármely személyre átruházza.