Szombat: A Mazsihisz átvilágítása után távozott Zoltai Gusztáv

2014. április 10. 08:38

A Szombat című magazin szerint Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azután jelentette be távozását a Mazsihisz vezetőségéből a német megszállási emlékmű körüli „anomáliákra” hivatkozva, hogy Heisler András és két korábbi elnök összefogásával átvilágították a szervezet gazdálkodását.

2014. április 10. 08:38

Hónapok óta folyt a hitközség átvilágítása a tavaly nyáron megválasztott Budapesti Zsidó Hitközség-Mazsihisz vezetőség által felkért cég közreműködésével – írja a Szombat.org zsidó politikai és kulturális folyóirat portálja.

A Szombat információi szerint többek között temetői visszaélések, egy vitatott liftberuházás és a Nyári Zsidó Fesztivál gazdálkodása képezte a vizsgálódások elsődleges irányát. A BZSH-Mazsihisz csúcsvezetői a napokban tekintették át az átvilágítás bizalmasan kezelt eredményét, melyről április 13-án, vasárnap tájékoztatják a vezetőséget - írja a lap. 

A Szombat szerint „elsősorban a Kozma utcai temetői visszaélések vetettek árnyékot a hitközség vezetésére”, de a közgyűlés folyamatosan elhárította a vizsgálódás lehetőségét. (A BZSH könyvelésében nem szereplő, számla nélküli sírhelyvásárlásokra és a nyilvántartásból hiányzó temetésekre derített fényt az Index.)
 
A portál rámutat: Heisler András korábbi elnöksége idején már téma volt számos ügy a Mazsihiszben, mely feszültség tárgyát képezte a hitközségi vezetésben. Heisler akkor távozásra szólította fel Zoltai Gusztávot, aki válaszképpen „megpuccsolta” Heislert.
 
Tavalyi megválasztásakor Heisler András viszont már szélesebb támogatói kört tudhatott maga mögött. A két korábbi elnök, Feldmájer Péter és Tordai Péter is mögé állt, és a három volt elnök összefogása következtében elindult a gazdasági vizsgálat – írja a Szombat. 
 
Az elmúlt hónapokban zajló átvilágításoknak a tétje a Szombat szerint egyrészt az volt, hogy sikerül-e átlátható viszonyokat teremteni a BZSH-Mazsihiszben, másrészt pedig az, hogy megállapítható-e a vezetés, elsősorban Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató felelőssége. 
 
Ezután szerzett tudomást arról az atv.hu, majd jelentette be szerda este Heisler András a csatorna műsorában, hogy Zoltai Gusztáv távozik posztjáról, a Mazsihisz vezetőségének szerdai, szűk körű megbeszélése után. A távozás indoka a német megszállási körül kialakult „anomáliák” voltak.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. április 10. 14:43
25 év után?
doncamillo
2014. április 10. 11:30
Jobb későn, mint soha!! Vajon hány sorstársát fújta be ez az ember annak idején?!
mantelman
2014. április 10. 11:09
"A távozás indoka a német megszállási körül kialakult „anomáliák” voltak." *** Ha gazdasági visszaélésen kapnak, mondj le és fogd a gójokra.
gandras
2014. április 10. 10:37
sajnos ma Magyarországon elég nehéz lenne olyan szervezetet találni, legyen az sportegyesület, egyház, kórház, államigazgatás, önkormányzat, ahol nincs korrupció, és nincsenek ilyen Zoltai figurák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!