444: Brüsszel befagyasztotta a Magyarországnak járó uniós pénzeket

2014. április 28. 12:42

Április 16-án levélben jelezte az Európai Bizottság, hogy addig nem fizeti ki a számlákat Magyarországnak, amíg el nem fogadják az uniós pénzek kiosztására április 1-jén felállított új rendszert – írja a 444.hu, amely szerint mivel konkrét operatív programokat nem említenek, így valószínűleg minden uniós kifizetésre érvényes. A hvg.hu viszont úgy tudja, nincs szó a kifizetések felfüggesztéséről.

2014. április 28. 12:42

További információkra van szükségünk, mielőtt teljesítenénk a következő kifizetéseket, amelyeket már az új intézményi rendszer nyújt be” – zárul az az április 16-án, az Európai Bizottság által írt levél, amelynek másolta most a 444. hu birtokába jutott. A portál szerint az EB további tárgyalásokat javasol és szükségét érzi a helyszíni vizsgálatnak is.

A kifogásolt új uniós pénzosztási rendszer április 1-jén állt fel. Már korábban is történtek átalakítások, de azokat Brüsszel még elnézte. A 444 szerint azt viszont már nem, hogy az úgynevezett közreműködő szervezetek is a minisztériumokhoz kerültek. Ezek a formailag önálló cégek eddig az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felügyelete alatt működtek, feladatuk pedig a pályázatok útjának egyengetése volt. Ezek ellenőrizték a számlákat, a munkákat és igazolták a teljesítéseket.

Az Európai Bizottság – a 444 szerint – kifogásolja, hogy az új rendszerben egyáltalán nem világosak a felelősségi körök, az ellenőrzési rendszerek. Nincsenek meggyőződve, hogy az új emberek elég felkészültek és tapasztaltak ehhez a munkához. Külön panaszkodnak, hogy a TÁMOP átalakításával kapcsolatos terveket még nem kapták meg. Arról is felvilágosítást várnak, hogy a regionális programokkal mi lesz, miután azokat a megyékhez szervezték ki; Ki fogja ott intézni az ügyeket? – olvasható a portálon.

A 444 szerint nagyon aggasztó a mostani lépés, mivel hamarosan lejár a 2007–2013 közötti EU-s ciklus kifizetésének ideje. Az átszervezés miatti káosz miatt az új, 2014–2020 közötti ciklusra szóló pályázatokat is legkorábban csak októberben tudták volna kiírni, a mostani vitás kérdések miatt viszont ez a dátum is tovább csúszhat.

FRISSÍTÉS

A hvg.hu úgy tudja, hogy nem fagyasztják be az uniós pénzeket, az átszervezéssel kapcsolatos információ gyűjtés és vizsgálat pedig csak rutin eljárás, amit minden hasonló esetben elvégeznek. 

Shirin Wheeler bizottsági szóvivő is azt közölte, hogy nem függesztették fel a kifizetéseket, de valóban vannak kétségeik az átszervezéssel kapcsolatban, és folyamatos párbeszédben állnak a magyar kormánnyal.

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. április 29. 06:28
Ha így van akkor Brüsszel éljen házaséletet a 444-esek alsó és felső ajkával, 444 szer!
Vlagyimir Iljics
2014. április 29. 03:11
Lázárék rablógyilkossággal megkaparintották az Emirt és ahogy mindent az ég világon a fideszmaffia az elmúlt négy évben, ezt is szétverték, elcseszték, a dilettáns idióta arrogáns agyhalott náci barmok...
érdeklödőőőőőőőőőőő
2014. április 28. 16:57
Atya isten nem lesz mit lenyúlni. A fenébe most meg miből fizetem a a drága megélhetésem..nem megyek el én dolgozni... nekem piszkos a munka..
kjkj945
2014. április 28. 14:46
666 hazugság!!!!!!!! http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-633318
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!