Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságainak soron kívüli összehívását kezdeményezi az Együtt-PM a Simon-ügyben, mert, mint írták, Welsz Tamás váratlan halála „egy gyanús ügy újabb, gyanús fejleménye”. Gulyás József, az Együtt-PM szakpolitikusa pénteken közleményben tudatta ezt az MTI-vel.
Szerinte a szolgálatok főigazgatóinak a bizottságokban kell tájékoztatást adniuk többek közt arról, hogy az üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó, aki csütörtökön „tisztázatlan körülmények között” elhunyt, korábban együttműködött-e a szolgálatokkal, vagy állt-e az ellenőrzésük alatt, illetve szerepelt-e a nyilvántartásukban.
„A rendőrségtől választ várunk arra: az Interpol-körözés ellenére miért engedték ki tavaly Welsz Tamást az őrizetből, milyen alapossággal vizsgálták a nemzetközi nyomozóhatóság megkeresésével összefüggő ügyeket Magyarországon? Az ügyészség pedig adjon tájékoztatást arról, hogy kötöttek-e vele vádalkut a Simon-üggyel vagy más büntetőügyekkel összefüggésben” - sorolta kérdéseit a politikus.
Az Együtt-PM ugyancsak a rendőrségtől vár tájékoztatást arról, hogy Welsz Tamás meg volt-e bilincselve a rendőrautóban, történt-e vele szemben bármilyen, kényszerrel járó rendőri intézkedés a bilincselésen kívül, mennyire volt körültekintően előkészített a gyanúsított szállítása.
A Hír TV csütörtökön számolt be a Simon-üggyel összefüggésbe hozott Welsz Tamás haláláról. Honlapjukon azt írták, a vállalkozót ki akarta hallgatni a Központi Nyomozó Főügyészség; egy rendőrautó ment érte a Logodi utcai irodájához, ahonnan bilincsben szállították el, menetközben azonban rosszul lett. Az MTI úgy értesült, hogy a férfit a budai mentőállomásra vitték be, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét.