Letöltendő börtönnel sújtaná az állatkínzókat a Jobbik

2014. március 06. 12:32

A párt szerint itt az ideje, hogy Magyarország felzárkózzon az európai kultúrához az állatvédelem területén. Egyed Gábor elmondta: a Jobbik letöltendő börtönnel büntetné az állatkínzókat, fellépne az állatviadalok ellen, országos ivartalanítást indítana és lehetővé tenné, hogy az örökbefogadott állatok körülményeit rendszeresen ellenőrizhessék.

2014. március 06. 12:32

A Jobbik minden esetben letöltendő börtönbüntetéssel sújtaná az állatkínzókat és országos ivartalanítási akciót indítana – jelentette be Egyed Zsolt, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus álláspontja szerint a kormány nem fordít kellő figyelmet az állatvédelemre, a kapcsolódó törvény pedig alkalmatlan a valós problémák kezelésére. Mint mondta, Vona Gábor pártelnökkel folytatott országjárásukon világossá vált, milyen gigászi küzdelmet folytatnak a menhelyek.

Egyed Zsolt ismertette: országos ivartalanítási akciót szeretnének indítani, hogy ne mászkáljanak kóbor kutyák ezrei a városok, falvak utcáin. Megjegyezte: itt az ideje, hogy Magyarország az állatvédelem területén felzárkózzon az európai kultúrához.

A jobbikos képviselő jelezte: pártja letöltendő börtönnel büntetné az állatkínzás eseteit és külön figyelmet fordít az állatviadalok beszüntetésének, mert az például Északkelet-Magyarországon még mindig bevált gyakorlat. Az esetek felszámolásában a párt számít a rendőrségre. Egyed Zsolt kitért arra is: állatok örökbe adásakor nemcsak az ivartalanítást és a csipet szabnák feltételként, hanem azt is, hogy bármikor ellenőrizhető legyen a hazavitt állat és életkörülményei.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A száműzött
2015. február 19. 17:39
Chief Pilot! Csak olvasni tanítja őket, az ölébe ülteti és betűz nekik. Ez a majom egyed Zsolt ha annyira állat barát akkor miért zabálja a szarvaskolbászt. Lásd a facebook lapján. A szarvast a vadászok lelövik ez állatkínzás, azért hogy Zsoltika zabálhasson. Inkább enne faszt.
néhai Ch.Pilot
2015. február 14. 17:11
Ez a Huza-Vona egy pedofil - kölyökkutyákat inzultál (a jobb szélsőnek a combját fogdossa). Amúgy én is alapítok hétfőn egy pártot Legjobbik néven és a programom egyik pontja az lesz, hogy letöltendő börtönnel kell sújtani a fák ágainak letörőit, a virágtépőket, sőt azt is, aki üvegházat tart, mert ott tulajdonképpen akaratuk ellenére fogságban tartja a növényeket. Azok is élőlények. Édes Istenem! Milyen populista lépésekkel akar még támogatókat kaparni magának a Jobbik?
A száműzött
2015. február 14. 17:03
Ez a jobbik kezd teljesen elmebeteg lenni. Próbálja befogni az agymosott hülyéket is a táborába. Tisztázni kellene, hogy mit ért állatkínzás alatt, mert jelenleg az egyszerű állatölés is állatkínzás. Pl. ha lelövök egy kóbor kutyát úgy, hogy azonnal megdöglik az is állatkínzás. Akkor az orvos általi altatás is állatkínzás, igaz? Akkor lecsukják az összes hentest, tilos lesz a húsevés, akkor szavazzon rátok a kurva anyátok, az.
chack
2014. március 06. 20:34
"A Jobbik minden esetben letöltendő börtönbüntetéssel sújtaná az állatkínzókat és országos ivartalanítási akciót indítana" Helyes! Ki is kell herélni minden állatkínzót!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!