Két helyről kaphatott költségtérítést Zsigó Róbert

2014. március 24. 17:45

Az Index szerint Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő, bajai polgármester párhuzamosan kapott támogatást a parlamenttől és Baja városától utazásaihoz. Az önkormányzat erre reagálva azt közölte, hogy nemcsak a polgármester használta a hivatali autót, azt egyéb önkormányzati feladatokba is bevonták.

2014. március 24. 17:45

Az Index hétfői cikke szerint a kormánypárti politikus „nemcsak a parlamenttől kapott jelentős támogatást az utazásaira, hanem Baja városától is”. A portál az Országgyűlés honlapjára hivatkozva azt írta: Zsigó Róbert az elmúlt években több mint 556 ezer forint választókerületi pótlékot kapott havonta, más mellett a képviselő utazásának megtérítésére. A politikus ugyanakkor 2010 novembere óta magánhasználatra is igénybe veheti bajai hivatali autóját, amivel a lap által közölt összesítés szerint 2011 január 1. és 2013 december 31. között 163 ezer kilométert tett meg.

A bajai önkormányzat hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy Zsigó Róbert munkaidőn kívül, hétvégén és ünnepnapokon is ellátta polgármesteri feladatait, s nem minden esetben különíthető el egzakt módon a szolgálati autó magán- vagy hivatali célú használata. Kiemelték ugyanakkor, hogy a járművet nemcsak a polgármester használja, hanem más hivatali feladatokat is ellátnak vele. Példaként említették a polgármester részvétele nélküli önkormányzati delegációk külföldi utazásait, valamint a külföldi delegációk repülőtéri szállítását.

Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő közleményében arra szólította fel Zsigó Róbertet, hogy álljon a mentelmi bizottság elé és módosítsa vagyonnyilatkozatát. A Fideszt pedig arra kérte: váltsa le szóvivői tisztségéből a politikust.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tulipánfa
2014. március 24. 23:50
Hát igen. Van az a pénz amiért a gátlástalanságra is találnak vállalkozót. Ha a mondanivalója nem tisztességes, miért lenne más területen az.
3M..
2014. március 24. 19:56
Na, egy újabb Fideszes mutyi. Ahogy közeledik a választás, úgy potyognak a csontvázak a Fidesz bútoraiból. Gondolom ő sem vette észre, hogy dupla pénzt kap. Szebb Jövőt!
OHM
2014. március 24. 19:23
hajrá zsidesz
balbako_
2014. március 24. 19:00
Ha memóriám nem csal Simon mostanra több, mint fél milliárdjáról kell beszélni, aztán jöhet más is, csak sorban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!