Szabad-e a TV-ben vitatkozni a Jobbikkal?

2014. március 20. 12:37

Édesöregem, ezen már túlvagyunk…

2014. március 20. 12:37
Döry L.

TGM kérlelhetetlensége azért tiszteletreméltó hülyeség, mert a Jobbik 2010 óta az Országgyűlésben a magyar nép egy részét legitim módon képviseli. Képviselőikkel naponta szóba állnak, közvetíti őket a televízió. Most is tömegek szavaznának rá. Ez a párt létező politikai erő ebben a demokráciában, amely mögött létező társadalmi támogatás van. Tökmindegy, hogy ezt megtévesztéssel vagy félelemkeltéssel barkácsolta össze magának (ahogyan sok más párt is). Egy létező politikai erőt nem lehet levegőnek nézni, úgynevezett »karanténba zárni«. Legfőképpen nem lehet a szavazóira hatni ezzel a karanténba zárós, levegőnek nézős hülyeséggel. Persze TGM-et nem érdeklik a szavazók, ő Schiffer becsületéért aggódik…

TGM maximum a morális és ízlésbeli komfortzónáját próbálhatja megvédeni. Elmondom: ez se fog sikerülni. A Jobbik plakátjaival országszerte találkozni fog. Egyenruhás vagy nem egyenruhás tömegeibe botlik majd az utcán.

Harcolni általában is konfrontációval lehet. A Jobbik ellen is. Legfőképpen meg úgy, ha az a gazdasági profil, ahogyan most a világgazdasággal érintkezünk - és az ennek logikus folyományaként előállt társadalmi szerkezet megváltozik.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. március 20. 16:05
http://www.origo.hu/itthon/20100409-korabbi-miniszterelnokjelolti-vitak-1998tol-orban-horn-medgyessy-gyurcsany.html .
celkereszt
2014. március 20. 14:26
A Jobbikot egyetlen nyugati ország sem fogadja el, csak esetleg a keleti despota államok. Elsősorban azért, mert újnáci pártként van elkönyvelve. Ez van. Ha szeretnétek Magyarországból megvetett pária államot csinálni, lehet szavazni a Jobbikra. Ez részemről nem értékítélet a Jobbikról (bár megvan a véleményem), hanem a tények ismertetése.
Kárpáti Zoltán
2014. március 20. 14:14
TGM mái napig a spájzban maradt, ma is harcoló német alakulatokkal vívja képzeletbeli csatáját. Valahogy úgy, mint Don Quijote a szélmalmokkal. Bár róla is írtak könyvet, de már az is túldimenzionálja őt, hogy van aki három bekezdést szentel neki az életéből.
damm
2014. március 20. 14:04
A cenzúrában az a legrosszabb hogy a .... .... és ettől.... ..... ..... .... !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!