Magyar Péter nem bírta ki, megint odaszólt a 444-nek

Egy cikk nagyon nem tetszett a kormányfőnek.

Petíciót készít és aláírásgyűjtést indít az ellenzéki párt a devizahitelezés megszüntetéséért.
Az LMP petíciót készít és aláírásgyűjtést indít a devizahitelezés megszüntetésének érdekében – jelentette be Róna Péter közgazdásszal közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Heltai László. A gazdaságpolitikai szakszóvivő elmondta, hogy a petíció az ellenzéki párt egy korábbi, el nem fogadott törvényjavaslatán alapszik. A kezdeményezés arra is kiterjed, hogy senkit nem lehetne kilakoltatni jogerős bírósági döntés hiányában, a bíróságoknak az eléjük kerülő szerződéseket teljes terjedelmükben kellene vizsgálniuk, a pénzintézetek pedig nem adhatnák el követeléseiket behajtó cégeknek. Heltai László egy kérdésre válaszolva azt mondta, javaslataikat – a támogató aláírásokkal együtt – a következő parlament asztalára is leteszik.