Az Orbán-rendszer gazdasági hatásairól

„Az átfogó értékelés készítésének a másik nehézsége, hogy Orbánnak nincs összefüggő gazdaságpolitikája, csak egymásra hányt szavai a célokról. A parlamentáris demokráciákban a gazdaságpolitika célja a népesség jólétének, így fogyasztásának növelése, az egyenlőtlenségek csillapítása, és ennek megfelelően a gazdaságpolitika feladata a jólét feltételeit megteremtő kiegyensúlyozott gazdasági növekedés elősegítése, ezért már most megelőlegezem a következtetést: az Orbán-kormánynak, helyesebben az Orbán-rendszernek nincs gazdaságpolitikája. Orbán és rendszere nem a jólét növelésének és az egyenlőtlenség mérséklésének, ezek feltételei megteremtésének a célját követi, hanem kizárólag a hatalom megszerzését, megtartását, és a hatalom birtokában a legközvetlenebb híveinek tulajdonhoz és jövedelemhez segítését, a javak újraosztását tartotta és tartja fontosnak. (...)

Az egymásnak ellentmondó várakozásokból bizonytalanul felködlő gazdaságpolitika helyett Orbán rendszere épült ki. A kiszámítható, higgadt kormányzást a nyugalom kenetteljes szavai váltották, az átgondoltságot a névadó életútját kiaknázó (Széll Kálmán Terv, Magyary program, Semmelweis Terv stb.), félévente-évente záporozó programok. Mindez a folyamatos rajtaütésszerű támadást álcázta, aminek célja, eredménye és következménye az Orbánnak és híveinek a javára újraosztott jövedelmek és vagyonok megszerzése. Az egészségügy, az oktatás, az igazgatás »megalvadt struktúráját« nem a gazdaságosság és a szolgáltatás hatékonyságának és minőségének a növelése jegyében »szorították összébb«, hanem azért, hogy erőforrásaikat (a humánerőforrást, értsd a kinevezési jogokat) központosítsák, és megtörjék az Orbán-rendszerrel szembeni lehetséges önállósulási lehetőségeiket, megszüntessék sokszor évszázados kivívott autonómiájukat (lásd: tanszabadság vagy egyetemi autonómia). (...)

Az Orbán-rendszer hazánkat visszafordította abba a zsákutcába, ahonnét a rendszerváltáskor sikerült kitörnie. A felnőttek között újra növekedni kezdett azoknak az aránya, akiknek megélhetése közvetlenül a politika döntésétől függ (köztisztviselők és közalkalmazottak, közmunkán lévők, munkanélküliek, gyes+gyed-járadékosok, nyugdíjasok), míg a piaci jövedelemmel rendelkezők (versenyszektor munkavállalói, vállalkozók) száma és aránya legjobb esetben is stagnál.”